Kőszénből lett aranybánya – 90 éves a szuperbenzin

1924-ben a B.V. laboratóriumában a kőszénbányászat melléktermékéből, a benzolból nem csupán egy úttörő üzemanyagfajta, hanem új világmárka is született: az Aral. Emellett az első szuperbenzin utat nyitott a mai prémium minőségű üzemanyagok felé.

„Zsákutcába vezetnek a jelenlegi motorhajtóanyagok, mert a készletek nem tudnak lépést tartani a bővülő kereslettel! A motorizált közlekedés jövőjének záloga csak az új hajtóanyagokban lehet!” Friss propagandaszövegnek tűnhetnek az előbbi sorok, pedig 90 éve is volt aktualitásuk. Az új piacok megszerzéséért folyó küzdelem és az időnként meghökkentő alternatívák fejlesztői között élesedő konkurenciaharcok gyakorlatilag egyidősek az automobilizmussal, nem beszélve a kőolaj végességének rémképével leplezett lobbiérdekekről, melyeket időről időre összekuszálnak a politikai csaták gazdasági hullámai. Míg sokan belebuktak egy-egy új ötletbe, addig mások évtizedekre megalapozták velük a jövőjüket. Az Aral benzin-benzol keveréke, az első szuperbenzin például sikertörténet lett.

1898-ban 13 bányászati társaság alapította a bochumi székhelyű Nyugatnémet Benzol Értékesítő Konzorciumot – a későbbi Aral AG-t – hogy a kőszén kokszosításának melléktermékeként ismert benzolnak piacot találjon, és egy kézben árusítsa azt. Kezdetben a vegyület főként oldószerként, világítóberendezések energiaforrásaként és a festékgyártás területén talált gazdára. Bár a századforduló után egyre gyarapodó, 1906-ra csak Németországban 21000 példánnyal büszkélkedő motorizált járműállomány komoly lehetőséggel kecsegtetett, az automobilok világát akkortájt nem igen tudta meghódítani a B.V. benzol. Az első világháború kitöréséig a konzorcium terméke megmaradt amolyan üzemanyagpótléknak az importbenzin árnyékában.

A háborús időszak égető üzemanyaghiánya, és a békeidők egyre gyarapodó gépkocsiállománya viszont lendületet adott az újfajta motorhajtóanyagok kutatásában. A B.V. laboratóriumában is komoly kísérletek indultak az üzemanyagok területén. A cég nagy tudású vegyésze és üzemanyag szakértője, a technológiai osztály vezetője, Walter Ostwald a benzin és benzol keverékében látta a jövőt.

A benzolnak ugyanis az alapbenzinnél jóval magasabb oktánszáma volt, így az aromás szénhidrogén alkalmazásával növelni lehetett az üzemanyag kompresszió-tűrését, ami nem csak a motorteljesítmény növelésének, de a kopogásos üzem kiküszöbölésének is hatékony módszere volt. A rendellenes, detonációs működés során ugyanis a benzin-levegő elegy sűrítésekor, a szikraképződés előtt meggyullad, a lángfrontsebesség többszörösére nő és a helyi nyomásnövekedés oszcilláló nyomáshullámot, nagyobb nyomáscsúcsokat illetve égéstér hőmérsékleteket hoz létre, mely termikusan és mechanikusan egyaránt a megengedettnél jobban igénybe veszi a motort.

A magasabb oktánszámú, hat rész benzint és négy rész benzolt tartalmazó keverék, a B.V.-Aral 1924-es piacra dobásával Ostwald nem csak a mai prémium üzemanyagok, a szuperbenzinek első példányát keltette életre, hanem az Aral márkanevet is beírta az autózás történetébe. A B.V. ugyanis egy könnyen megjegyezhető, frappáns névvel szerette volna bevezetni az új motorhajtóanyagot, ezért a munkatársak között pályázatot írt ki, a nyertesnek pedig három üveg bort ajánlott fel. Walter Ostwald győztes ötlete a következő volt: legyen ’Ar’ az első két betű, utalva arra, hogy a benzol az aromás szénhidrogének közé tartozik, míg az utolsó szótag a másik alkotó, az alifás benzin miatt ’al’.

A történet érdekessége, hogy kezdetben csak a keveréket jelölte a mozaikszó, majd 1952-ben a B.V.-Aral AG, 1962-ben pedig az Aral AG létrejöttével már a vállalat cégéreiben is megjelent az Aral kifejezés. Ismerve az előzményeket megmosolyogtató, hogy a mai mércével meghatározó ötlet, a világszerte ismert márkanév mindössze három palack rizlingért cserélt gazdát.