Kötelező védekezni a parlagfű ellen az egész szezonban

Megszűnt a július 1-jei “türelmi idő” a parlagfű elleni védekezésben az idei évtől szigorúbb szabályozás miatt, így a tulajdonosoknak folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanukon megakadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását, majd ezt az állapotot fenntartsák – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM).

Az agrártárca csütörtöki közleményében kiemeli: az eddigi előírások szerint a parlagfű elleni védekezést elmulasztó földhasználókat csak az adott év július 1-jét követően lehetett felelősségre vonni. Az idei parlagfű szezontól érvényes törvénymódosítás értelmében azonban a parlagfű elleni védekezés már egész évben fennálló kötelezettség.

kép: wikipedia

hirdetés

Hozzátették: azokon a területeken, ahol ennek nem tesznek eleget, az illetékes hatóság közérdekű védekezést rendel el, és növényvédelmi bírságot szab ki, amelynek mértéke 15 ezertől 5 millió forintig is terjedhet.
A parlagfű elszaporodásának visszaszorítása, az egészséges környezet biztosítása közös cél, ezért az AM felhívja minden földtulajdonos és földhasználó figyelmét, hogy folyamatosan védekezzen a parlagfű szaporodása és a pollenszórása ellen.
A földtulajdonosok a gyommentesítéssel kapcsolatos szakmai információkért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) fordulhatnak – közölte az AM.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkek
Helikopterről keresik a parlagfüvet Fejér megyében

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának szakemberei és a megyei földhivatal munkatársa egy Alouette típusú, francia gyártmányú helikopterről Elolvasom

Pest megyében is parlagfűkereső helikopter

Három napon át Pest megye területének hetven százalékát fésülik át helikopterről a szakemberek, parlagfűvel fertőzött foltokat keresve. A csütörtöki, Kiskunlacházáról Elolvasom

Időben el kell kezdeni a parlagfű elleni védekezést!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra figyelmeztet, hogy heteken belül elkezd kikelni a parlagfű, az ellene való védekezést idejében el Elolvasom

Közel 70 ezer közmunkás vesz részt a parlagfű-mentesítésben

Megduplázzák a parlagfű-mentesítési munkálatokban részt vevő közfoglalkoztatottak számát az idén - közölte a Belügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?