Luxushajók: úszó szennyvízgyárak?

A Friends of the Earth nevű szervezet 15 legnagyobb hajóstársaság 148 hajóját, illetve azok környezetre gyakorolt hatásait vizsgálta meg, és összeállították a tengerjárók zöld listáját.

Egyes vizsgálatok szerint egy átlagos, több ezer utast szállító tengerjáró 700 m3 szennyvizet termel hetente – ezt a mennyiséget pedig legtöbbször az óceánba öntik bele, mérgezve ezzel a vizet és annak élőlényeit is.

kép: crystalcruises.com

A szervezet három szempontot vizsgált a tanulmányban: a szennyvízkezelést, az áramfejlesztés módját (a parton állva csatlakoznak-e az ottani elektromos rendszerhez, vagy generátorokat használnak-e), és a vízszennyezés mértékét.

hirdetés

Most harmadszor készítették el ezt a környezetvédelmi vizsgálatot, és idén a Disney Cruise Line kapta a legjobb minősítést (A-). Az indoklás szerint a hajóstársaság tengerjáróin a legjobb a szennyvízkezelés. (Először adtak ki A-s minősítést hajóstársaságnak!)

A legnagyobb flottával rendelkező Carnival Cruises 2010-ben F-nél járt, idén már D+-ig jutottak, de régi típusú hajóikon továbbra is elavult a szennyvíz és szemét kezelésének módja.

A lista legvégén, a P&O, a Costa és a Crystal Cruises található, mindhárom F minősítést kapott.

forrás: vojazs.blog.hu

Kapcsolódó cikkek
Átadták a dél-pesti szennyvíztisztító új rendszerét

A Fővárosi Csatornázási Művek dél-pesti telepének új, úgynevezett élőgép technológiájú rendszerét csütörtökön adta át Tarlós István főpolgármester és Palkó György, Elolvasom

Csepel szennyvizét is a központi szennyvíztelepre vezetik

Mostantól Csepel szennyvizét is a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepre (BKSZT) vezetik. A főváros XXI. kerületében pénteken Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes Elolvasom

Mégsem emelkedik a szennyvízdíj

Egyhangú szavazással hatályon kívül helyezte a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjról szóló tavaly decemberi rendeletét a Fővárosi Közgyűlés pénteken, Elolvasom

Cameron Diaz megmentené a világot

Cameron Diazt is elkapta az a „zöld láz”, ami az utóbbi időben ragályossá vált a hollywoodi sztárok között. A népszerű Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?