Magyar szenet vegyenek!

Hétfőtől lehet vásárolni a  tavaly decemberben újranyitott pécs-vasasi bányából kitermelt szénből. A „mindenki számára megfizethető” nyers aknaszénből eddig 3000 mázsa látott napvilágot

„Évente 15 ezer tonnányi szén kitermelésére kaptunk engedélyt, öt éven keresztül” – mondta el Péterffy Attila, a bányavállalkozó Pannon Hőerőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója. – „Ez a mennyiség felszínre hozható a környezet jelentős átalakítása, illetve a por- és zajterhelés növelése nélkül.

kép: pannonpower.hu

kép: pannonpower.hu

A vasasi szenet döntően a helyi lakosság tüzelőanyagának szánjuk, amely mind az importszénnek, mind az egyéb, folyamatosan dráguló energiaforrásoknak valós alternatívája lehet. Ezért olyan árat határoztunk meg, amely mindenki számára megfizethető, és versenyképes a piacon megtalálható egyéb tüzelőanyagok árához képest – tette hozzá Péterffy Attila.

A felszínre hozott, úgynevezett nyers aknaszén fűtőértéke 3000-3600 Kcal/kg, ami nagyjából fél m3 földgáznak és két kg tűzifának felel meg. Czéh-Tóth Imre, a kitermelést és az értékesítést alvállalkozóként végző Neolit Kft. ügyvezetője szerint a vasasi szén nagyon jó tüzelőanyag, csak néhány apróságra kell odafigyelni az égetésekor. „A legjobb hatásfok eléréséhez ne a szenet gyújtsuk be közvetlenül. Helyette először néhány fahasábnak gyújtsunk alá és a már izzó parázsrétegre helyezzük a szenet. Nagyon fontos a megfelelő levegőztetés, a jó huzatot biztosító, tiszta kémény. Az égés után visszamaradt, kokszosodott szenet érdemes visszatenni a kályhába, hiszen fűtőértéke magasabb az eredeti nyers szénnél” – osztott meg praktikus információkat a szakember. Hozzátéve, hogy minden vásárló kap majd egy tájékoztatót a legfontosabb tudnivalókkal, hiszen a potenciális vásárlókat jelentő környékbeli családoknál egyesek még soha nem fűtöttek a helyi szénnel.

hirdetés

A vasasi szénért viszont Pécsre kell utazni.  Jelenleg két helyen lehet vásárolni: a külfejtés mellett, a gépműhelynél kialakított depónián és Pécsett, a Megyeri út 61. szám alatti volt TÜZÉP-telepen. Kizárólag lakossági felhasználókat várnak, viszonteladók nagy tételben nem vásárolhatnak.

kép: pannonpower.hu

kép: pannonpower.hu

A kitermelt nyers, fekete aknaszén alapvetően osztályozatlan, ezért nyomokban tartalmazhat más éghető (pl. fa) vagy nem éghető (meddő kőzet) anyagokat is.

A szén fogyasztói ára mindkét helyen azonos, a piacon kapható, azonos fűtőértékű cseh daraszénnek nagyjából a harmada. Ömlesztve akciósan 1220 Ft+ÁFÁ-ba, zsákolva-válogatva pedig 1560 Ft+ÁFÁ-ba kerül egy mázsányi fűtőanyag.

energiaoldal.hu