Márciusig kiderül, melyik szén-monoxid-érzékelő biztonságos

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szakemberei március 15-ig összeállítanak egy listát, amin azok a szén-monoxid-mérők szerepelnek majd, amelyek biztonságos működéséről a fogyasztóvédelmi hatóság meggyőződött, áll az NFH hírlevelében. Természetesen minden egyes, a kereskedelemben megjelenő terméket képtelenség átvizsgálni, az NFH honlapján megjelenő lajstromban az ajánlott típusokat sorolják majd fel.

2014-ben a fogyasztóvédelmi hatóság kétszer is mintavételezte a szén-monoxid-érzékelőket, és a vizsgálatok során kiderült, hogy többségük nem felel meg az előírásoknak, nyilatkozta az M1 reggeli műsorában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Kara Ákos.

hirdetés

A tavaly év végi célzott vizsgálat megdöbbentő eredményeket hozott: a 20-ból 19 vizsgált készülék alkalmatlan, vagy nem megfelelő minőségű volt.

A kifogásolt berendezések magas száma ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a kereskedelemben kapható valamennyi termék kockázatos.

NFH/M1