Megoldás helyett tiltótáblák

“Tájékoztatjuk tisztelt utasainkat, hogy a pályaudvar területén hagyott kerékpárok elszállításra kerülnek!” Lehangoló a helyzet Budapest főpályaudvarain: több, mint 5000 kerékpár parkolása továbbra sem lehetséges, ám a megoldás helyett tiltótáblák!
A kerékpárosok legnagyobb szakmai és érdekvédelmi szervezete, a Magyar Kerékpárosklub nem most próbálkozik először a vasúti közlekedés kerékpárosbarát fejlesztéseinek előremozdításával, ám a MÁV számára a jelek szerint nem annyira fontos az ügy. Ugyanis évek óta nincs előrelépés kerékpárok tárolásában a budapesti pályaudvarokon, hacsak az újabban kihelyezett tiltótáblákat nem tekintjük annak.
bringatilos a nyugatinálA Klub már régóta működik együtt a MÁV-val, legutóbb 2012-ben vizsgálták közösen a kerékpáros és vasúti közlekedés kapcsolatát, a budapesti pályaudvarok kerékpárparkolóinak tervezésében is részt vettek, egyelőre látható eredmény nélkül.

biciklik a Nyugati pályaudvaron (1)Ha a budapesti főpályaudvarokon nagy kapacitású és biztonságos kerékpárparkolók jelennének meg, akkor azzal az ingázók számára a vasúti szolgáltatás szintje jelentősen emelkedne – tehát vélhetően nőne az utasszám és ezzel együtt a közvetlen bevétel is. Budapest három jelentős vasúti csomópontjába a MÁV 2012. május végére el is készítette a terveket a kerékpárparkolás színvonalának fejlesztésére, ám a megvalósítás máig nem indult meg.
déli pályaudvar kintA Déli, Keleti és Kelenföldi pályaudvarokon a kerékpárok parkolása egyáltalán nem megoldott. Kijelölt kerékpárparkoló kizárólag a Nyugati pályaudvaron található, de itt is nagyon kevés. A kereslet-kínálat abszurditását jól szemlélteti, hogy ott a hajnali órákban fürtökben lógnak a biciklik: az utasszámhoz viszonyítva a kerékpárparkoló kapacitása olyan, mintha nem is létezne.
keleti pályaudvar bicikli2Egy 2011-es tanulmány („A Budapesti főpályaudvar kialakítási lehetőségeinek innovatív vizsgálata”) szerint Budapest négy legforgalmasabb vasútállomásán kb. 110.000 ember fordul meg naponta. Az érvényben lévő OTÉK (Országos Településrendezési és Építési Követelmények) szerint a főpályaudvarokon a tervezett vagy mért napi utasszám 5%-ával azonos darabszámú kerékpárparkolót lenne szükséges kialakítani.

hirdetés

Ez azt jelenti, hogy a Keleti pályaudvaron a 35.000 utas számára 1.750 db, a Nyugati pályaudvaron a 44.000 utas számára 2.200 db, a Déli pályaudvaron 22.000 utas számára 1.100 db kerékpárparkoló kialakítására lenne szükség. Ezzel szemben a 2012-ben elkészült tervek egyik helyen sem tennék lehetővé 50-nél több bicikli elhelyezését, de még ezek a parkolók sem épültek meg.
bringak a Nyugati palyaudvarnal2A fent említett 2012-es Kerékpárosklub-MÁV közös felmérés eredményei alapján az látható, hogy a vasutat biciklivel kombináló utasok csupán egynegyede elégedett a kerékpár-tárolási lehetőségekkel, többségük a tárolók hiánya miatt kénytelen a kerékpárját magával vinni olyan szerelvényeken, ahol  a kerékpár-szállítási kapacitás megindult fejlődése ellenére is rendre nehéz a kerékpárok elhelyezése. déli pályaudvar biciklikA Magyar Kerékpárosklub ezúttal már követeli, hogy a MÁV azonnal tegyen lépéseket a jelenlegi tarthatatlan helyzet megoldásának érdekében. A másfél éve elkészült tervek alapján lásson neki a 3 főpályaudvaron kerékpárparkolók kiépítésének  táblaEpilógus:
A  pályaudvaroknál a “fejlődés” megindult, a helyzet „javult”: egyre több tájékoztató tábla hirdeti: „Tájékoztatjuk tisztelt utasainkat, hogy a pályaudvar területén hagyott kerékpárok elszállításra kerülnek! MÁV – Vasút Biztonsági Osztály”, újabban pedig már kerékpárral behajtani tilos tábla is került a bejáratokhoz.

forrás: kerekparosklub.hu