Szemétből készült hangszereken játszik egy zenekar (videó)

Újrahasznosított szemétből készült hangszereken játszik egy paraguayi zenekar, amelynek egyedülálló történetét egy hamarosan debütáló dokumentumfilmből ismerheti meg a nagyközönség.

A Landfill Harmonic című produkció egy különleges dél-amerikai zenekar életébe nyújt bepillantást. Az Újrahasznosított Zenekar ötlete Favio Chávez, egy helyi ökológiai szakember, illetve amatőr zenész fejéből pattant ki. A dokumentumfilm középpontjában Chávez és egy csapatnyi tehetséges fiatal áll, akik rendületlenül ütik a ritmust a szegénységtől sújtott Cateurában – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A város gyakorlatilag egy szemétdomb tetején áll, és a helyiek mások szemetének újrahasznosításából és eladásából teremtik elő a mindennapi betevőjükhöz szükséges pénzt.

A Paraguay folyó mentén fekvő település térségébe naponta 1500 tonnányi szemét érkezik. A kritikus méreteket öltő és az egészségre is káros szennyezettség ellenére Cateura lakóinak sikerült megtalálniuk a szemét-újrahasznosítás egyik legjobb módját.

Az elszegényedett családok megsegítésének szándékától vezérelve Chávez a hulladékokból kezdett hangszereket gyártani a fiataloknak. „Egy nap azon kaptam magam, hogy zenét tanítok a helyiek gyerekeinek, és a saját hangszereimen oktatom őket” – emlékezett vissza a 36 esztendős férfi, aki a cateurai szemétdombnál dolgozik.

hirdetés

Hozzátette: „Elérkezett az idő azonban, amikor már túl sok volt a diák és túl kevés a hangszer: ekkor határoztam el, hogy megkísérlek saját magam gyártani néhányat”.

Landfill Harmonic film teaser from Landfill Harmonic on Vimeo.

 

A hamarosan debütáló dokumentumfilmet – amelynek rövid ízelítője már elérhető az interneten, Graham Townsley rendezte.