Zöld idealizmusból gazdasági realitás

A megújuló energiára épülő energiaszektor víziója mára az alábecsült „zöld idealizmusból” olyan közgazdaságtani realitássá fejlődött, amelynek gazdasági és környezeti jelentőségét egymás után ismerik el a legnagyobb szakértők, vállalatok. A zöldenergia projektek versenyképességét a közelmúltban a világ egyik legmeghatározóbb bankja, a HSBC is alátámasztotta saját kutatási eredményeit összefoglaló jelentésében. A riport tanúsága szerint a fosszilis és a megújuló energiaforrások versenyéből egyértelműen […]

Tovább olvasom »

2 százalék lett a magyar palagáz adója

A nem hagyományos és különleges eljárással kitermelhető szénhidrogének után fizetendő bányajáradék 12 százalékról 2 százalékra csökken; a nagyfogyasztók az áram-, illetve a gázellátásból való kikapcsolásukkal keletkezett kárukat maguk viselik – egyebek mellett ezeket tartalmazza az a több energetikai jogszabályt módosító törvény, amelyet kedden fogadott el a parlament 114 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett.

Tovább olvasom »

Nem olyan nagy üzlet a lengyel palagáz

Csökken a palagázt kutató vállalatok száma Lengyelországban, a tizennégy cég közül, amelyek eddig legalább egy kutatófúrást végeztek, öt visszavonult – írta a Rzeczpospolita hétfőn. A napilap a kitermelés technikai nehézségei mellett a kedvezőtlen jogi környezetet is az alternatív energiaforrás iránti csappanó érdeklődés fő okai közé sorolta.

Tovább olvasom »

Palagáz – több a kár, mint a haszon?

A palagáz-készleteket Európában túlbecsülik, kitermelésük súlyos környezeti és társadalmi károkat okozna – ez a végkicsengése, Magyar Természetvédők Szövetsége és partnerei által szervezett nemzetközi fórumnak, melyen két rangos argentin palagáz-szakértő osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel. Az MTSZ jogszabályi szigorítást sürget a a környezetvédelem terén.

Tovább olvasom »
1 2 3