Továbbra is 30 százalék felett az áramimport

A magyarországi bruttó villamosenergia-felhasználás 43,75 terawattóra volt 2015-ben, ebből 31,28 százalék volt az import, aránya csaknem megfelelt a 2014. évinek – ismerteti honlapján a Magyar Villamoseneregia-ipari Átviteli Rendszerirányító  Zrt. (Mavir).

A frissen összeállított 2015. évi adatok szerint a hazai bruttó villamosenergia-felhasználás 2,7 százalékkal emelkedett tavaly a tavalyelőtti 42,56 terawattóráról. Az export-import szaldó megközelítette a 13,7 terawattórát, mintegy 300 gigawattórával haladva meg a 2014. évit, amikor az import részaránya 31,44 százalékot tett ki éves szinten.

Mavir áramimport

Az elmúlt évben áprilisban volt a legmagasabb a behozatal aránya, ekkor meghaladta a felhasználás 41 százalékát, hasonlóképpen, mint 2014 áprilisában. Magas volt az import tavaly májusban és júliusban is (38,1, illetve 38,3 százalék).

hirdetés

Tavaly a hazai villamosenergia-rendszer legnagyobb terhelése július 8-ára esett, 6457 megawatt volt, ekkor a napi átlaghőmérséklet elérte a plusz 26,2 Celsius fokot. A téli csúcs január 8-ára esett, mínusz 4,5 fokos napi átlaghőmérséklet mellett 6447 megawatt kapacitást kellett üzemeltetni.

A villamosenergia-rendszer eddigi legmagasabb összes felhasználása 2008-ben volt, akkor meghaladta a 43,9 terawattórát.

A magyar villamosenergia-rendszer eddigi legnagyobb terhelését 2007. november 29-én regisztrálták, amikor a bruttó rendszerterhelés elérte a 6605 megawattot.

energiaoldal.hu – MTI

 

Kapcsolódó cikkek
Az áram harmadát importáltuk idén

A Magyarországon felhasznált villamosenergia csaknem egyharmada importból származott az idén az első kilenc hónapban - állapítható meg a MAVIR Magyar Elolvasom

10 éven belül 5400 megawatt új kapacitást kell építeni

Mintegy 5400 megawatt új áramtermelő kapacitás létesítése lesz szükséges a következő tíz évben nagy valószínűség szerint, tizenöt év alatt pedig Elolvasom

Hálózati fejlesztés nagyobb megújuló arány befogadásához

A hazai villamosenergia és hálózati beszélgetések, hozzászólások általában leegyszerűsödnek a "éjszaka nem süt a nap" és "óriási tárolós erőmű kellene" Elolvasom

Lélegzethez jutottak a kapcsolt energiatermelők

2015-ben 9,7 százalékkal nőtt a kapcsoltan termelt villamos energia mennyisége, de ez nem jelenti, hogy a szektor kint van a Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?