Újabb hűtőgépcsere-pályázatot zártak le

A közép-dunántúli régióban lezárták a nyugdíjasoknak, illetve a nagycsaládosoknak a hűtőgépcsere-pályázatot hétfőn 9 órakor, miután több mint 3 ezer pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon Melege Program keretében meghirdetett lehetőségre – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn.

A közlemény szerint a háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) energia megtakarítást eredményező cseréjére szóló pályázatra az eredeti terveknek megfelelően a régióban 2016. július 27-én 8-tól 9 óráig nyújthat be pályázatot bármely nagykorú természetes személy, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el. Ezt követően a pályázatbenyújtást határozatlan időre felfüggesztik a régióban.

sorry-bocsánat

hirdetés

A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon (https://hgcs-2016.nfsi.hu/) keresztül lehetséges – áll a közleményben.

A július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program teljes keretösszege 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.

energiaoldal.hu – MTI