Vihar – Az ország jelentős részén riasztás van érvényben

A várható heves zivatarok miatt több megyére másodfokú, az ország jelentős részére pedig elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda este.

A narancssárga, vagyis másodfokú riasztást Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Komárom-Esztergom, Veszprém megyére, valamint Fejér és Pest megye több térségére, és a főváros területére adták ki. Emellett Bács-Kiskun megyét és annak környékét leszámítva az összes térségben citromsárga, vagyis elsőfokú riasztás van érvényben.

kép: gurugi/indafoto

hirdetés

E szerint ezeken a területeken 1-3 órán belül számítani lehet olyan heves zivatarokra, amelyeket viharos, akár az óránkénti 90 kilométeres erősséget is elérő széllökések, jégeső, illetve felhőszakadás kísér, rövid idő alatt 50 milliméter körüli csapadékmennyiség is hullhat.

A meteorológiai szolgálat a honlapján azt írta: éjjel inkább kelet felé várhatók zivatarok. Csütörtök reggel, délelőtt keleten, északkeleten lehetnek még zivatarok, de ekkor heves kísérőjelenségnek már kicsi a valószínűsége.

Ezzel egy időben a hőség megszűnik. Csütörtökön már csak a déli, délkeleti megyékben lehet a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok körül – olvasható az előrejelzésben.

MTI

Kapcsolódó cikkek
Pénteken is extrém feletti UV-B sugárzás!

Heves zivatarokra, néhol jégesőre is számítani kell pénteken, Pest és Bács-Kiskun megye néhány térségére már másodfokú, míg több más, elsősorban Elolvasom

Megérkeztek a viharok, több megyében sárga riasztás

A várható heves zivatarok és felhőszakadások miatt több megyére sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerdán hajnalban. Elolvasom

Az oroszok az időjárástól, a németek az energiatakarékos izzóktól rettegnek

Világszerte milliók szenvednek különféle félelmektől. A fóbiák leginkább a nagyvárosok lakóit sújtják. Ez derül ki a Mind elnevezésű brit alapítvány Elolvasom

Nyári viharok: négy év alatt 760 ezer kárbejelentés

Az elmúlt négy év május-augusztusi időszakában több mint 762 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, ezek kárösszege megközelíti a 60 Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?