Lángokban állt a ménesbirtok
Kigyulladt a Kocsimúzeum a mezőhegyesi állami ménesbirtokon. Száraz szálas növények, régi szekerek, szánok, lovaskocsik kaptak lángra.
A megyei ellenőrző gyakorlat kihívást jelentett a tűzoltóknak, hiszen a feltételezés szerint a központi lótenyésztő telep 180 négyzetméteres helysége teljes terjedelmében égett. Félő volt, hogy a lángok a Kocsimúzeummal egybeépített „7-es istállóra” is átterjednek, ahol tizenöt nóniusz paripa pihent.
A helyszínre a III. kiemelt riasztási fokozatnak megfelelően a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mezőkovácsházi, orosházi és a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltói siettek négy gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval.
A beavatkozók elsőként áramtalanították az épületegyüttest, majd a lovászok segítségével biztonságos helyre vezették a lovakat. A lángokban álló múzeumba a tűzoltók légzőkészülékben, vízsugár-védelem mellett jutottak be. A füsttel telített épületben egy eszméletlen férfit találtak, akit kihoztak, majd szakszerűen stabil oldalhelyzetbe fektettek. A tűz oltását nehezítette, hogy a lángok a megfeszített munka ellenére átterjedtek a szomszédos istálló tetőszerkezetére, ami beomlott és maga alá temetett két mezőkovácsházi tűzoltót.
A kárhelyparancsnok ekkor IV. kiemeltre módosította a riasztási fokozatot, fecskendőt és magasból mentőt kért a helyszínre. Az orosházi egység mentési csoportot alakított ki, a beavatkozók sérült társaikat rövid idő alatt kimentették a romok alól. Időközben a légzőkészülékekben jelentősen csökkent a nyomás, váltásról kellett gondoskodni. A tüzet végül a beavatkozók együttes erővel körülhatárolták, terjedését teljesen megfékezték.
A megyei tűzoltósági főfelügyelő és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat által szervezett gyakorlatot Matuska Zoltán tűzoltó alezredes, megyei igazgató-helyettes megfeleltre értékelte.
Fényképek: Dr. Nagy Szilvia tű. hadnagy Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság