A magyar háztartások 40 százaléka tervez energiatakarékossági beruházásokat

Tavaly július óta 10 százalékkal többen költenének energiahatékonysági korszerűsítésre otthonukban
Tovább olvasom »Tavaly július óta 10 százalékkal többen költenének energiahatékonysági korszerűsítésre otthonukban
Tovább olvasom »Miért klímáznánk, ha nem muszáj?
Tovább olvasom »Kis ismétlés: az úgy volt, hogy nyáron elbontattam egy cserépkályhát és egy konvektort. Így az óra ketyegett, hogy a hideg beálltáig valami legyen helyettük. Gázkandallót akartam, de az elszállni látszó költségek lebeszéltek róla, úgyhogy kikötöttem a klímával való fűtés mellett. Nézzük, jól tettem-e?!
Tovább olvasom »Az európai villamosenergia-hálózatok összekapcsolása éves szinten már egymilliárd eurós megtakarítást hozott eddig az uniós fogyasztóknak, akik az egységes hálózat teljes kialakításával további 250 millió eurót tudnak majd megtakarítani évente – mondta Alberto Pototschnig, az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) igazgatója az MTI-nek.
Tovább olvasom »Alig költenek energiahatékonysági felújításra a családi ház tulajdonosok, pedig az épületek kora és állapota indokolná és még pénz is lenne rá: a válaszadók több mint fele rendelkezik a felújításokhoz szükséges megtakarításokkal. Többek között ez derül ki a Mapei Kft. friss felméréséből.
Tovább olvasom »Évente legalább két nappal kevesebbet beteg, így többet dolgozik, aki hetente legalább kétszer sportol – mondta Dobrosi Eszter, az All You Can Move nevű cég munkatársa szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Tovább olvasom »Jó lesz az még valamire! Vagy itt az ideje leszámolni a sok limlommal?
Tovább olvasom »Legkedvesebb grafikusom, aki a könyveimet is illusztrálja, Széll Adri osztott meg egy cikket, amiben ezek a csúcs helyes kis videók vannak. Egyszerű ötlet, de nagyon jó, vicces és informatív.
Tovább olvasom »A rezsicsökkentéseknek köszönhetően 2013-2014-ben 373 milliárd forintot takarítottak meg a lakossági fogyasztók, akik a legtöbbet a villanyszámlán spórolták – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) saját adataira hivatkozva az MTI-vel.
Tovább olvasom »Csomagolásmentes bolt nyílik Budaörsön idén ősszel: a Nyugat-Európában már ismert és bevált formátum lényege, hogy mi magunk vihetjük az üveget, a kosarat, amibe a lekvárt, a gyümölcsöt, vagy a kenyeret tesszük.
Tovább olvasom »A hazai ingatlantulajdonosok 70 százaléka a hőség ellen inkább leszigetelné otthonát a légkondicionáló használata helyett, ha tehetné – derült ki egy friss lakossági felmérésből.
Tovább olvasom »Elemzés 2. kör – villanyszámla 2. rész. Az előző körben bemutatásra kerültek azok az egyszerű, befektetést nem vagy alig igénylő megoldások, amelyekkel a Kisnagy család villanyszámlája drasztikusan csökkenthető szinte a felére. Ha minden megoldást maradéktalanul alkalmaz a család a havi 17.500 forintos villanyszámla 10.000 forintra csökkenthető. A lehetőségeknek azonban itt nincs vége, hiszen ügyes hatékony megoldások alkalmazásában tudunk tovább menni.
Tovább olvasom »