Érdektelenségbe fulladt rezsifórumok
Bár a Fidesz rezsifórum-felelőse, Nyitrai Zsolt büszkén jelentette be, hogy az elmúlt két hétben 113, a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot tartottak országszerte, és a rendezvényeken összesen csaknem 40 ezren vettek részt, a számok valójában azt mutatják, hogy az utóbbi években hanyatló népszerűségű nemzeti konzultációkénál is rosszabb hatékonysággal „működött” e területen a kormánypárt.
Az ugyanis éppen Nyitrai korábbi bejelentéséből tudható, hogy 2,5 millió levelet küldött ki a Fidesz a rezsicsökkentést korábban már támogatókhoz, akiket ezzel invitáltak a fórumokra. Vagyis a megszólítottak csupán 1,6 százaléka ment el a rendezvényekre.
A legutóbbi „válaszolós” akcióban, tavaly nyáron a gazdasági konzultációról kiküldött 8 millió levélből még 700 ezer jött vissza, vagyis csaknem 10 százalékos volt a reakció-arány, pedig az összes eddigi közül ez volt a leggyengébb. Éppen ez volt az a nemzeti konzultáció egyébként, amelybe belebukott az ilyen kormányzati akciókért addig felelős Nyitrai: az alig-alig emelkedő számok hatására – július 9-én például 396 ezer válasz volt – július 16-án menesztették miniszterelnöki biztosi posztjáról, másnap pedig a hivatalos közlés szerint már 600 ezer volt a visszaküldött ívek száma, és a következő egy hónapban összesen további 100 ezer levél érkezett még.
A rezsifórumokról Nyitrai Zsolt elmondta még, hogy a lakossági fórumokon számos kormányzati szereplő és vezető fideszes politikus szólalt fel, akik több mint 25 ezer kilométert tettek meg az elmúlt két hétben. Noha eszerint a Fidesz stábja időt és energiát nem kímélve kiszámolta, hogy a választási kampány fő üzenetévé tett kormányzati intézkedést népszerűsítő roadshow szereplői mennyit autóztak – mint Hende Csaba balesete óta tudjuk, vélhetően a legtöbben állami kocsin, közpénzből -, azt nem számolták ki, hogy ez az egész akció mennyibe került. Vagy, ha kiszámolták is, titkolják.
Nyitrai legalábbis erről nem beszélt, továbbá sem ő, sem a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan nem válaszolt e témában két hete feltett kérdéseinkre. Így nem tudni, hogy a Fidesz rezsicsökkentési íveit aláírt 2,5 millió embernek kiküldött meghívókat ki és miből fizette. Az akcióban összemosódik a Fidesz illetve a kabinet szerepe: a levél feladója Orbán Viktor kormányfő, miközben az akciót állítólag a Fidesz szervezi és fizeti. Azért is kértük a levelek kiküldésének illetve a fórumok rendezésének költségei közlését, mert hihetetlenül hangzik a 2,5 millió levél Nyitrai által korábban említett csupán tízmilliós költsége, hiszen korábban a nemzeti konzultációs kormányzati levelek ennek többszörösébe kerültek.
Egyébiránt Nyitrai hangoztatta: példátlan társadalmi támogatottság áll a rezsicsökkentés mögött, hiszen a megvédése érdekében indított aláírás-gyűjtési akcióban több mint 2,5 millióan vettek részt az elmúlt hónapokban. Erre nagy szükség volt, a rezsicsökkentés ugyanis eddig „sem volt egy sétagalopp”, a multinacionális cégek és az ellenzéki pártok is támadták, sőt Brüsszel is rosszallását fejezte ki – tette hozzá, gyakorlatilag átvéve az Orbán Viktor által a minap használt terminológiát. Az időközben a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatói posztjára is kinevezett Nyitrai emlékeztetett is arra, hogy a párt múlt hétvégi kongresszusán erről politikai nyilatkozatot is elfogadtak.
forrás: nepszava.hu

