Megépülnek Páriban a vitatott hulladéklerakók

Megépülnek Páriban azok a hulladéklerakók, amelyekről a közelmúltban érvénytelen helyi népszavazást rendeztek – tájékoztatta a település független polgármestere kedden az MTI-t.


Nagyobb térképre váltás
Gere Zoltán elmondta: a képviselő-testület legutóbbi döntése értelmében az első ideiglenes lerakópontot a község déli határában, egyéves próbaüzemben működtetik, és a tapasztalatok alapján készül el a második létesítmény.
A testületi döntést közmeghallgatás előzte meg, ahol a többség ezt a kompromisszumot elfogadta – tette hozzá.
A 686 fős Tolna megyei településen március 25-én tartottak népszavazást az ideiglenes lerakópontokról, ahová építési törmeléket, elektronikai hulladékot helyezhetnek el a helyiek. A gyűjtőpontokkal az illegális lerakók kialakulását szeretnék megelőzni.
A referendum érvényességéhez három szavazat hiányzott. A népszavazáson 266-an vettek részt, 223-an elutasították a lerakók megépítését.
Gere Zoltán azt is elmondta, hogy az önkormányzat a Start közmunkaprogram forrásaiból mintegy másfél millió forint támogatást nyert el az illegális lerakók felszámolására, az összegből 760 ezer forintot az ideiglenes hulladékgyűjtőhely kialakítására kell fordítani.

forrás: MTI

Hirdetések