A 100 legérdekesebb magyar innováció

Megosztom
  • 11
  •  
  •  
  •  
  •  


Új kiadvány jelent meg a legérdekesebb hazai innovációkról

Ma a nemzetközi gazdaságban az innováció jelenti a legfontosabb hívószót. A technológiai fejlődés hihetetlen méreteket öltött, az élet minden területét átszövi, és nemcsak az ipar, hanem még olyan területek (például a mezőgazdaság) jövőjét is meghatározza, amit néhány éve még nem is gondoltunk volna – áll a kiadó közleményében.

Új gazdasági centrumok jöttek létre, Európa számára pedig különösen fontos, hogy megőrizze, lehetőség szerint javítsa helyzetét az új technológiák fejlesztésében. A magyar kormány is deklaráltan törekszik arra, hogy Magyarország ne váljon összeszerelő üzemmé, hanem a fejlesztésekből is mind nagyobb részt vállaljon.

Ennek az elkötelezettségnek a jegyében indul útjára az évente megjelenő, A 100 legérdekesebb magyar innováció című, egyedülálló kiadvány is.

Célja, hogy bemutassa a politika, a cégek és a társadalom egyéb szereplői számára, hogy rengeteg újszerű és kiváló találmány születik Magyarországon, ezzel hidat képezzen az innovátorok, a kormány és a végfelhasználók között.

A kiadvány fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

hirdetés

A szerkesztők ötleteket, inspirációkat kívánnak adni kreatív honfitársainknak, emellett összehozni az érintett feleket is, segítve, hogy ne csak jó ötletek szülessenek, hanem azok meg is valósuljanak, és befussák azt a pályát, amire érdemesek, hasznot hajtva az innovátornak és Magyarországnak egyaránt. A neves személyekből álló zsűri segítségével igyekeztek nagy nemzetgazdasági jelentőségű, akár nemzetközi figyelemre is számot tartó kezdeményezéseket felkutatni és bemutatni. Emellett ügyeltek arra is, hogy az olyan találmányok se maradjanak ki, amelyek a mindennapi élet különböző területein hozhatnak újat, segítségünkre lehetnek a hétköznapokban is.

Egy-egy innovációról többek között olyan információkat tudhatunk meg, mint a társadalmi hasznossága, a fejlesztés jelenlegi stádiuma, illetve hogy mire van szükségük a fejlesztőknek a továbblépéshez. A képekkel is gazdagon illusztrált oldalakon a már nagyobb sajtónyilvánosságot kapott kezdeményezések mellett számos kevésbé ismert újdonsággal is találkozhatunk.

A kiadvány egy nagyszabású innováció program első lépéseként jelent meg, ezt szeptember 25-én jelentették be nagy érdeklődés közepette egy sajtótájékoztatón. Az eseményről és a programról itt olvashat bővebben.

A TOP 10 innovációt januárban jelentik be egy nagyszabású jótékonysági gálarendezvény keretében.

A 232 oldalas színes kiadvány már megvásárolható az újságárusoknál, vagy megrendelhető az info@energiaoldal.hu e-mail címen.

energiaoldal.hu

Kapcsolódó cikkeink



Megosztom
  • 11
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?