Szemétvilág

Globalizálódó világunkban az eddig ismert hulladékfajták mellett újfajta „szeméttípusok” jelentek meg, mint például az űrszemét, a kéretlen spamek által képzett virtuális szemét, sugárzó és fertőző hulladékok, vagy éppen az egyre nagyobb mennyiségben létrejövő elektromos hulladék. A szemét és hulladékok különböző fajtáit különböző módokon tárolják vagy dolgozzák fel. Léteznek azonban szemétből felépült szigetek, vagy éppen hulladékkal elárasztott városok is.

Tovább olvasom »

Nem lesz gumihulladék-feldolgozó Kaposváron

Nem lesz gumihulladék-feldolgozó Kaposváron – közölte a Kaposvári Városháza az MTI-vel. Közleményük szerint a beruházó vállalat tulajdonosa jelezte a település polgármesterének, Szita Károlynak (Fidesz-KDNP), hogy – a gumihulladék-feldolgozó elleni népszavazási kezdeményezés támogatottságának hatására – nem kívánják megépíteni az ipari létesítményt Kaposváron.

Tovább olvasom »

Sitthegyek helyett olcsó építőanyag!

Úgy fogyasztjuk el a Földet, hogy közben szemétheggyé alakítjuk, de ennek nem kellene így lennie. Ma még tízmilliárdokat érő építési alapanyagok kerülnek a szemétbe, az építkezéseken pedig sokszor feleslegesen drágán vásárolnak újonnan kitermelt anyagot. Az építésbontási hulladékok kezelése globális probléma, holott megfelelő felhasználásukkal egyszerre csökkenthetnénk a környezet terhelését és a beruházási költségeket. Egy új magyar szoftver képes arra, hogy összehangolja […]

Tovább olvasom »

Csernobil óta a legsúlyosabb ukrajnai természeti katasztrófával fenyeget a lembergi hulladéklerakó omlása

Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester az államfőhöz és a miniszterelnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy hirdessenek rendkívüli ökológiai vészhelyzetet a nyugat-ukrajnai megyeszékhelyen és a két mellette lévő kistelepülésen, miután a közelben kigyulladt, majd oltás közben beomlott az ország legnagyobbjaként számon tartott hulladéklerakója, és rendkívül veszélyes anyagok kerültek a környezetbe – számoltak be csütörtökön ukrán híradások, amelyek szerint a csernobili atombaleset […]

Tovább olvasom »
1 3 4 5 6 7 37