Magyar tej menni Kína!
Már nem kell neki sokat aludni…
Tovább olvasom »Már nem kell neki sokat aludni…
Tovább olvasom »Tisztán növényi termékek nem, kizárólag állati eredetű termékek hozhatók kereskedelmi forgalomba és reklámozhatók „tej”, „tejszín”, „vaj”, „sajt” vagy „joghurt” megnevezéssel – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
Tovább olvasom »Génmódosítás-mentes, (GMO-mentes) tej, hús és tojás előállítására készül Magyarország, az ehhez szükséges első lépéseket a tej esetében már meg is tették – jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Mezőfalvai Zrt.-nél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Tovább olvasom »A pénzből a talaj, a hús és a takarmány vizsgálatát, valamint az egészségügyi szűréseket finanszírozzák majd, továbbá az érintett Görtsczitzal települést és környékét segítik a válság kezelésében.
Tovább olvasom »A jövőben jól láthatóan kell feltüntetni a tejtermékek esetében azok magyar megnevezését, és e felirat mellett olvashatóan szükséges jelölni azok származási országát is, ha azok nem hazai termékek – 2014. szeptember 30-án ért véget a fogyasztók jobb tájékoztatását szolgáló miniszteri rendelet közigazgatási egyeztetése. A módosításnak köszönhetően a magyar vásárlók tudatosabb döntést hoznak az egészség szempontjából rendkívül fontos tejtermékek kiválasztásakor.
Tovább olvasom »