2021-től kötelező a nulla energiaszint

2019-től minden új középületet, 2021-től pedig minden egyéb új épületet közel nulla energiaszinten kell majd megvalósítani, és ezeknél az épületeknél a felhasznált energia 25 százalékát megújuló energiából kell nyerni – emelte ki Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője a tárca budapesti sajtótájékoztatóján.

Az építési és felújítási technológiák közül még a szakembereknek is nehéz meghatározni a műszaki szempontból legkedvezőbb, egyben a legköltséghatékonyabb megoldást. Az elmúlt években a BM támogatásával számos kutatás készült az optimális eredményt hozó megoldások kidolgozására – közölte Csizmadia Tamás.

hirdetés

A kutatások eredményeként vizsgálták felül Magyarország energetikai szabályozását – tette hozzá.

Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a Construma nemzetközi építőipari szakkiállításhoz kapcsolódva április 2-6. között megrendezik az Öko City tematikus kiállítást és fórumot.

A mintegy ezer négyzetméteres területen 35 kiállítóval találkozhatnak a látogatók. Külön érdekesség, hogy felépítenek egy közel nulla energiafelhasználású épületet – mondta Kárpáti József. Hozzátette: azt szeretnék bemutatni, hogy az új igényeknek megfelelő épületet hogyan lehet mai technológiával és termékkel felépíteni.

Az Öko City kiállításon a témához kapcsolódó különböző kísérő programokkal, előadásokkal, tanácsadással, egyéb szolgáltatásokkal várják az érdeklődőket.