2050-re Európa klímasemlegessé válhat
A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország 2050-ig kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett – mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.
Virginijus Sinkevicius környezetért, óceánokért és halászatért felelős uniós biztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke elmondta: a testület Európai zöld megállapodás című munkadokumentuma olyan jogalkotási programot tartalmaz, amely egyebek mellett 2020 márciusáig elő kívánja készíteni azt a környezetvédelmi jogszabályt, amely lehetőséget teremt a 2050-ig kitűzött célok megvalósítására.
„Ha az előttünk álló öt éven belül elkészítjük a szükséges jogszabályokat, akkor elegendő, még további 25 évünk van azok végrehajtásához az egész Föld megóvása érdekében” – fogalmazott.
Timmermans kijelentette: minden tagállamnak és minden embereknek meg kell értenie, hogy a cselekvés elmaradása óriási költségeket jelent. Azt hangsúlyozta, hogy a törekvések sikere több milliárd eurónyi ráfordítást igényel évente. Kérdésre válaszolva pontos összeg említése nélkül elismerte, a beruházások 180 és 300 milliárd eurós nagyságrendűek lehetnek. A szükséges forrásokat állami támogatások, kölcsönök és magántőke bevonásának kombinációi adják – tette hozzá.
Kiemelte, az új uniós bizottság célja az, hogy az éghajlati szempontból semleges kontinensen új és tiszta technológiákat alkalmazó, teljes körű gazdaság működjön, amelyek új munkalehetőségekhez juttatják az embereket a változó iparághoz történő alkalmazkodás által. Mindezek által tisztább és hatékonyabb mobilitási rendszerek, valamint fenntarthatóbb mezőgazdaság felé mozdulhat Európa – tette hozzá.
Timmermans a konkrét javaslatok között megemlítette a „már nagy sikereket elért” fásítási programot, és hangsúlyozta a „zöld városok” program folytatásának szükségességét, amely a levegő minőségének javításával mintegy 400 ezer európai korai halálát előzheti meg.
Virginijus Sinkevicius a környezet 2020-as állapotát bemutató bizottsági jelentéssel összefüggésben azt mondta, a szöveg ismerteti a természet jelentette tőkét, a vizek, a talaj, a klíma és a levegő rejtette lehetőségeket, de az azokra leselkedő veszélyeket is.
Elmondta, az uniós bizottság a jövő héten bemutatja az európai zöld megállapodást, amelynek célja a környezet védelmének megerősítése, valamint elmozdulás a szennyezésmentesség felé.
energiaoldal.hu – MTI