5-6 százalékkal kerül többe az áram, mint húsz éve

Jelenleg reáláron 5-6 százalékkal kell többet fizetni a lakossági villamos energiáért, mint 1996-ban, de közben az árszerkezet jelentősen átalakult – derül ki az Energiaklub Szakpolitikai Intézet Módszertani Központ tanulmányából, amelyet a hazai lakossági áramár elmúlt két évtizedes növekedésének okairól készített.

A lakossági áram árát meghatározó díjtételek arányai jelentősen átrendeződtek 2003 és 2012 között, az általános forgalmi adó (áfa) mértékének emelkedése, és az energiáért, illetve a rendszerhasználatért fizetett díjak csökkenése volt meghatározó.

 

energiaklub-logo

hirdetés

Perger András, az Energiaklub projektvezetője a tanulmány keddi budapesti bemutatóján ismertette: az átrendeződés végső nyertese az állam volt, amely leginkább profitált a drágulásból, a vesztesei pedig az energia szolgáltatói és elosztói.

A rezsicsökkentést 2013-2014-ben döntően az energiadíj csökkenése tette lehetővé, ami főként a hazai termelésnél olcsóbb import arányának emelkedéséből adódik – mondta a projektvezető.

 

MTI