A 90-es évek eleji szintre esett vissza az EU energiafogyasztása

Az 1990-es évek elejének szintjére húzódott vissza az Európai Unió energiafogyasztása – közölte hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala.

Eszerint 2013-ban 1666,2 millió tonna olajnak megfelelő mennyiségű energiát használtak fel az unió országaiban – vagyis lényegében ugyanannyit, mint az 1667,3 millió tonna olajekvivalenst fogyasztó 1990-ben. A két időpont közötti, mintegy két és fél évtizedes periódus első időszakában növekedett az energia felhasználása, és a csúcspontot 2006-ban érte el, 1832,2 millió tonna olajekvivalenssel.

EU energiafogyasztása

 

Az unióban a 2013-as 1666,2 millió tonna olajnak megfelelő energiafelhasználásból 790 millió tonna olajnak megfelelő mennyiséget állítottak elő. A többit importálni kellett, vagyis az unió átlagosan 53 százalékban függött az energiabehozataltól.

A saját energiaelőállításon belül 2013-ban 29 százalékkal részesedett a nukleáris energia, 24 százalékkal a megújuló energia, 20 százalékkal a szilárd tüzelőanyag, 17 százalékkal a gáz, 9 százalékkal az olaj, és 1 százalékkal a nem újrahasznosítható hulladék.

hirdetés

Magyarország esetében a felhasználás az 1990-es 28,8 millió tonna olajekvivalensről 22,7 millió tonnára – vagyis igen jelentős mértékben – csökkent. A magyar importfüggőség 2013-ban 52,3 százalékos, vagyis az uniós átlagnál nagyon kevéssel alacsonyabb volt. A 10,1 millió tonna olajekvivalensnek megfelelő saját magyarországi energiaelőállításon belül a nukleáris energia 39,3 százalékkal, a megújuló energia 20,5 százalékkal, a szilárd tüzelőanyag 15,9 százalékkal, a gáz 15,3 százalékkal, az olaj 8,5 százalékkal, a nem újrahasznosítható hulladék pedig fél százalékkal részesedett.

A tagállamok közül Észtország és Dánia függ legkevésbé az energiabehozataltól, az előbbi 11,9, az utóbbi 12,3 százalékban. A leginkább importra szoruló országok Málta, Luxembourg, Ciprus és Írország, 89-104 százalékig terjedő aránnyal.

Franciaország termelte a legtöbb energiát az EU-ban 2013-ban, az össztermelés 17 százaléka származott innen. Németország 15, Nagy-Britannia 14, Lengyelország és Hollandia 9-9 százalékos aránnyal követi. Franciaország energiatermelésének 80,9 százaléka nukleáris energiából származik, az újrahasznosítható energia aránya 17,1 százalék. A nukleáris energiának magas a többi energiaforráshoz mért aránya egyebek mellett még Belgiumban (75,2 százalék) és Szlovákiában (64,1 százalék) is.

Osamu Suzuki Antall József

Hogy mennyire régen volt 1990? Az esztergomi Suzuki-gyárat 1991-ben kezdék építeni, majd 1993. májusában avatta fel Suzuki Osamu, a cég elnöke és Antall József miniszterelnök. Akkor már egy éve készült Szentgotthárdon a magyar Opel Astra…

Antall József Opel Astra

MTI – energiaoldal.hu