A Föld légkörében égetnék el az űrszemetet japán kutatók

Lézerrel változtatnák meg a Föld körül keringő szemét pályáját és elégetnék a bolygó légkörében japán kutatók – mondta el Kiss László csillagász az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában szerdán.

Tízezerszám kering az űrszemét a Föld körül, ami lehet műholdak lepattogzott külső borítása, kisebb-nagyobb leszakadt darabok és akár az űrhajósok által elejtett alkatrészek is.

kép: Wikipedia/Srbauer

kép: Wikipedia/Srbauer

Centiméteres, de nagyobb, tíz kilogrammos darabok is száguldanak 30 ezer kilométer per órás sebességgel a bolygó körül. Ezek összeütközve tovább aprítják egymást és veszélyt jelentenek az egyéb műholdakra is – fejtette ki Kiss László.

hirdetés

Japán kutatók terveik szerint egy 2,6 kilométeres tükörátmérőjű teleszkóp, egy nagy látószögű kamera telepítését tervezik a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), amely már 100 kilométeres távolságból is észleli a száguldó űrszemetet.

Egy nagy hatékonyságú lézer alkalmazásával megváltoztatják az űrszemét pályáját, majd belevezetik a hulladékot a Föld légkörébe. Ekkor abláció történik, vagyis a légkörben való súrlódás miatti gyors felmelegedés következtében az űrszemét elporlad, elég.

MTI

 

Kapcsolódó cikkek
A villám, mint fegyver

A villámok óriási pusztításra képesek, ez a katonai felhasználók érdeklődését is felkeltette. Eddig azonban nem sikerült egy jelentős problémát megoldani, Elolvasom

Ötszázbillió wattos a rekorder lézer

Közelebb hozhatja a tiszta energiát az 500 terawatt/TW rekordteljesítményt produkáló NIF, amely egyben a világ legnagyobb lézerrendszere. A kaliforniai Lawrence Elolvasom

Hatékony a német lézerfegyver

A düsseldorfi Rheinmetall sikeresen tesztelte lézerfegyverének legújabb, 50 kW-os verzióját. A német szerkezet tulajdonképpen nem egy lézerágyú, hanem rögtön kettő, Elolvasom

Lézer: alternatív energiaforrás?

Oroszországban létrehozzák a világ legnagyobb teljesítményű lézert. Pontosabban szólva, ez a lézer a termonukleáris reaktor alapjául szolgál. A 360 méter Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?