A kormány növelné az atomenergia-termelést

A kormány növelné az atomenergia-termelést Magyarországon – mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkár csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.

A kabinet képviselője a kormányfő e heti litvániai útját felelevenítve emlékeztetett: a balti ország uniós csatlakozása érdekében korábban kénytelen volt bezárni atomerőművét, így most egy új létesítmény építését tervezik. Mint mondta, az atomenergia Magyarországon is az energiafelhasználás egy jelentős részét biztosítja, a kormány pedig szeretné, hogy ez a jövőben növekedjen, a két országnak ezért szerinte közösek az energiabiztonsági törekvései. „Figyelni fogjuk egymás tevékenységét, figyelni fogjuk egymás tapasztalatait, mert azért egy atomerőmű építés nagyon komoly gazdasági, műszaki, mérnöki teljesítmény” – fogalmazott.

fotó: atomeromu.hu

hirdetés

Szijjártó Péter emellett felidézte jordániai üzletemberekkel folytatott keddi találkozóját is. Kiemelte, az arab világ egészéhez hasonlóan Jordániában is sok tőkeerős befektető van, a jordán felet pedig leginkább a turisztikai fejlesztések érdeklik, és felajánlották, hogy összeállítanak egy olyan tervezetet, amellyel Magyarország vonzóbbá tudja tenni magát az arab turisták körében. Az államtitkár szerint emellett a magyar gépgyártás iránt is nagy az érdeklődés Jordániában, ahol a közösségi közlekedés megújítását tervezik. Kiemelte: Magyarország jelenleg építőipari kapacitásfelesleggel küzd, ezért a magyar vállalkozásoknak jól jönne, ha részt vehetnének a jordán vasúthálózat kialakításában, és az ahhoz kapcsolódó gépszállításban. A magyar állam azért lett többségi tulajdonosa a Rábának, hogy újra tudja indítani a régi magyar közlekedési gép- és buszgyártást – mondta, hozzátéve eziránt komoly kereslet mutatkozik a kaukázusi köztársaságokban és az arab világban.

Szijárrtó Péter kifejtette továbbá, hogy Orbán Viktor Grúziában egy olyan mezőgazdasági keretmegállapodást írt alá, amely komoly lehetőséget nyit a magyarországi állattenyésztők és vetőmagtermelők előtt. A két ország vezetői pedig egy gazdasági vegyesbizottság felállításáról is döntöttek, amely még idén megkezdheti munkáját.

MTI