A nyár sem véd a szén-monoxid-mérgezés ellen
A fűtési szezon ugyan már hetekkel ezelőtt véget ért, mégsem telik el úgy egy nap, hogy ne következne be egy vagy több szén-monoxid-mérgezéssel kapcsolatos eset. A katasztrófavédelem tűzoltó egységeit 2014-ben eddig összesen 230 alkalommal riasztották a mérgező gáz miatt, csak a pünkösdi hosszú hétvégén tizenöt helyre kellett vonulniuk. Idén csaknem kétszázan szenvedtek mérgezést, tizenegy emberen már nem lehetett segíteni.-írja közleményében a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A meleg nyári időben nem fűtünk, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene számolni a „csendes gyilkos” jelenlétével. A mérgezéses esetek körülbelül egynegyede a fürdőszobában következik be, hiszen e helyiségek alapterülete és légtere jellemzően kicsi. A vízmelegítő, vagy a kazán működése során nemcsak gázt, hanem levegőt is fogyaszt az égés során, ezért nagyon fontos a fürdőszoba megfelelő szellőztetéséről gondoskodni.

kép: jasonwoodhead23
A fürdőszobai gázüzemű készülék működésére jelentősen kihat az, ha használatával egy időben a konyhában, vagy a mellékhelyiségben elszívó megy. Ebben az esetben ugyanis nem jut megfelelő mennyiségű levegő a fürdőszobai gázkészülékhez, megfordulhat az áramlás a kéményben, és fennáll a veszélye a szén-monoxid-szint megemelkedésének.
A tökéletlen égés következtében a szén-monoxid feldúsul, ennek esélyét tovább növelik a jól szigetelő nyílászárók is. Különösen fontos tehát, hogy ne csak a tüzelő- és fűtőberendezések cseréjét és karbantartását végeztessük szakemberrel, hanem az elszívók és nyílászárók cseréjénél, telepítésénél a készülékek levegő ellátásának megtervezéséhez is szükség van a mérnöki tudásra, odafigyelésre.
Életet menthet a szén-monoxid-érzékelő is, tanácsos minden lánggal égő eszköz közvetlen környezetébe telepíteni egyet. Minősített, megbízható típust válasszunk, majd ezt a használati utasításban leírtaknak megfelelően telepítsük. Az érzékelők élettartama eltérő, általában öt év, ennek lejárta után új készüléket kell beszerezni.
OPH