LED-nagyhatalom lehetünk

A hagyományos fényforrásgyártás helyett egyre inkább a takarékos, azon belül is a ledes technológiára helyeződik a hangsúly a General Electric (GE) fényforrás üzletágának magyarországi tevékenységében, miközben a termékek fejlesztésében és gyártásában hosszú távon is meghatározó szerep jut Magyarországnak – mondta Hutter Iván, a GE Fényforrás Üzletága európai, közel-keleti és afrikai régiójának általános igazgatója az MTI-nek.

Tovább olvasom »

Megállíthatatlan a réz árának száguldása

Emelkedik rézből a világpiaci kínálat jövőre, új bányák megnyitásának köszönhetően, ez azonban távolról sem jelenti, hogy az ár ezzel párhuzamos csökkenne. Éppen ellenkezőleg: elemzők szerint az ár annak ellenére sem csökken majd, hogy három egymást követő év keresleti többlete után jövőre lehet első alkalommal túlkínálat a piacon – írja a Handelsblatt csütörtöki száma.

Tovább olvasom »

Az éltető víz címmel kiállítás nyílik a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

A víz az élet forrása, jelenléte meghatározza mindennapi életünket. Létezését természetesnek vesszük, pedig mind többet hallunk a Föld vízkészletét napjainkban egyre jobban fenyegető veszélyekről. Kiállításunkkal azt a törekvést szeretnénk támogatni, amely szemléletváltást sürget a vízgazdálkodásban és a lakossági vízhasználatban, valamint természetes vizeink fokozottabb védelmével takarékosabb fogyasztási szokások kialakítására ösztönöz.

Tovább olvasom »
1 453 454 455 456 457 555