Beszakadt az olajár – Mi történik?

Az olajár hét eleji megbillenését még elütésre, automatizált kereskedési rendszerekre, illetve az opciós kifutásokra és alacsony forgalomra fogták a piaci szereplők, mostanra azonban kezd egyre világosabb lenni, hogy talán ennél többről is szó lehet. A WTI árfolyama ugyanis a mai tartalékadatokat követően 3,8%-os mínuszba csúszott, egyre jobban maga mögé hagyva a 100 dolláros árszintet. Utoljára hat hete jártunk ilyen mélyen.

Az olajár esésének oka röviden az lehet, hogy a piaci szereplők kínálati oldali kiesésektől való félelmeit elnyomta a keresleti oldal gyengélkedése és a fizikai piac továbbra is megfelelő olajjal való ellátottsága.

kép: baowah/indafoto.hu

Ne felejtsük el, hogy a növekedés Amerikában, Európában, de még az egyik legfontosabb olajpiaci szereplőnél, Kínában is igen erős lassulást mutat, amire eddig az olaj árfolyama nem reagált érdemben. A WTI egészen a 100 dolláros magasságokba kapaszkodott vissza, amit semmi mással nem lehetett magyarázni, mint az Irán, Szíria és Líbia által gerjesztett kínálati kieséstől való félelemmel, és részben az újabb jegybanki likviditásfokozással.

A napokban azonban ezek a tényezők már nem tudták tovább hajtani az árfolyamot, hiszen Amerika felől erős elköteleződés mutatkozik az árak letörésének irányába (a stratégiai készletek elengedésén keresztül), és úgy tűnik a szaúdiak is szeretnék lejjebb tolni az olaj árát, ismét harmincéves csúcson tartva kitermelésüket (és ígéretet téve további termelésre).

hirdetés

Bár a dollár utóbbi napokban látott erősödése szintén hozzájárulhatott a dollárban denominált eszközök árcsökkenéséhez, ennek vélhetően csak kisebb szerep juthatott az olajár zuhanásában.

forrás: portfolio.hu