Büntetőeljárást indítottak egy szibériai hőerőmű leállása miatt

Büntetőeljárást indított pénteken a szibériai Tuvai Köztársaság nyomozó hivatala egy több mint két hete műszaki hiba miatt leálló hőerőmű ügyében.

Hovu-Akszi településen a negyvenfokos hidegben több mint háromezren maradtak központi fűtés és meleg víz nélkül 103 lakóépületben. Az 1970-ben épült hőerőmű kazánja tavaly december 20-án a nagy hideg miatt ment tönkre.

Két nap alatt kijavították ugyan a hibát, de 22-én eltört egy nyomócső, ezért a kazánt is le kellett állítani.

A lakosság nagy részét átmeneti szállásokra vitték Hovu-Aksziból, ahol mintegy 700 ember maradt rendkívüli helyzetben. A szakemberek szerint a hőerőmű leállása miatt gyakorlatilag minden lakásban ki kell cserélni az elfagyott radiátorokat és a fűtéscsöveket.

hirdetés

A nyomozó hatóság a települést felügyelő járási adminisztráció vezetője és annak helyettese ellen indította a büntetőeljárást kötelességszegés és nagymértékű károkozás címén.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma decemberben azonnal a tuvai településen élők segítségére sietett: élelmiszert és elektromos generátorokat, fűtőeszközöket küldött a helyszínre.

A hőerőműben pénteken kezdik a Novokuznyeckből odaszállított 17 új kazán beszerelését, a helyi adminisztráció pedig azt ígéri, hogy teljesen felújítják a szibériai település fűtési rendszerét.

A hatóságok szombaton az állami tartalékból mintegy 200 vaskályhát szállítanak a Mongóliával határos köztársaságba.

Az Irkutszki terület és Burjátföld eddig is 60 kályhával látta el a harminc-negyvenfokos hideget két hete tűrni kénytelen tuvaiakat. A következő napokra ráadásul még alacsonyabb hőmérsékletet jeleznek a meteorológusok a Tuvai Köztársaságban és szinte egész Oroszországban.

MTI