Csoportosan tűnnek el szelektív kukaszigetek

A szelektív hulladékgyűjtők egyelőre csak a fővárosi lakások negyedéhez értek el, közben azonban mind több – eddig mintegy háromszáz – hulladékgyűjtő szigetet is felszámolnak Budapesten – írja a Napi Gazdaság.
Csoportosan tűnnek el a szelektív hulladékgyűjtők Budapest bizonyos területeiről − az intézkedés illeszkedik a rendszer átalakítási koncepciójába, apró szépséghiba, hogy közben az elmúlt fél évben mindössze a lakások negyedéhez (mintegy 50 ezer gyűjtőponton százezer edényt) sikerült eljuttatni az új kukákat.

kép: mammaroza/indafoto.hu

kép: mammaroza/indafoto.hu

A kék és sárga tetejű, azaz a papír és pet-palack gyűjtésére alkalmas edényeket a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) biztosítja ingyen a lakosságnak − a rendszer teljes kiépítése során 2014 végéig összesen 403 ezer 170 és 240 literes edényt szállítanak ki, a megvalósítás 6-7 milliárd forintba kerül, amiből 4,3 milliárd forint uniós forrás, a fennmaradó hányad pedig az FKF saját ereje.

A lakosság körében azonban vélhetően nem sokan számítottak arra, hogy a szelektív gyűjtőszigetek sorozatos felszámolása már a gyűjtőedények kiszállítása előtt lendületet vesz − az FKF összesen 300 ilyet szüntetett meg, a hetente frissített statisztika szerint 817 sziget üzemel a fővárosban (Farkas Hilda, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége elnöke lapunknak elmondta, ma még mintegy 10 ezer hulladékgyűjtő sziget található Magyarországon).

hirdetés

A szelektív hulladékgyűjtési rendszer átalakítását, a szigethálózat átstrukturálását követően a fővárosban a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVK) Zrt. tervei szerint mintegy 650 gyűjtősziget marad. A szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségével a szigetek száma is hosszabb ideje csökken: Budapesten 2009-ben 900 ilyen volt, utána pedig csak eseti kihelyezésekkel bővült 950 körülire.

A gyűjtőszigetek száma valószínűleg stagnál majd, esetleg kisebb mértékű csökkenés várható országosan is, egyre több településen alakítják ki a házhoz menő gyűjtési rendszereket. A korábbi, többnyire négy konténerből álló hulladékszigetek közül eddig 700-at vontak vissza az önkormányzatok saját hatáskörükben, elvétve akad csak olyan eset, hogy ezek helyett nem telepített az FKF új gyűjtőpontot − mondta a Napi Gazdaságnak Klug Lajos, az FKF vezérigazgatója.

Az FKF tervei szerint csak akkor szüntették volna meg a gyűjtőszigeteket, amikor a házhoz menő program már az adott területen is elérhető, a sorozatos lakossági panaszok miatt azonban ettől eltérő ütemben vonják vissza a tartályokat − közölte a BVK a Napi.hu-val. Az FKF 2006-ban 31 ezer, 2007-ben 64 ezer, 2008-ban 84,5 ezer, 2012-ben 73 ezer köbméter szemetet szállított el a szigetek mellől, emellett rendkívül nagy energiát fordított a környezet takarítására, amelynek együttes költsége meghaladta az 1,2 milliárd forintot.
OrientPress Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek
Autómentes ökováros épül a kínai Csengtu mellett

Nagy ökováros épül a közép-kínai Csengtu város közvetlen szomszédságában - az energiatakarékos, alacsony károsanyag-kibocsátású város a tervek szerint akár teljesen Elolvasom

Világújdonság: 95%-os e-hulladék hasznosítás Fehérvárcsurgón

Hulladékhasznosítót épített az Alcufer Kft. a Fejér megyei Fehérvárcsurgón, amelynek segítségével a roncsautók és elektronikai hulladékok újrahasznosítása már 95 százalékban Elolvasom

Új divat: a karácsonyfa kint marad!

Környezetvédő akcióként is alkalmazhatnánk a finnországi karácsony szokását: nincs fakivágás, helyette az erdő vagy a kert fenyőinek feldíszítése zajlik északon ilyenkor, Elolvasom

Szemétből készült hangszereken játszik egy zenekar (videó)

Újrahasznosított szemétből készült hangszereken játszik egy paraguayi zenekar, amelynek egyedülálló történetét egy hamarosan debütáló dokumentumfilmből ismerheti meg a nagyközönség. A Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?