DK: Mészáros Lőrinc kérjen bocsánatot a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezésért!

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy Mészáros Lőrinc kérjen bocsánatot a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezésért és kártalanítsa a megbetegedett dolgozókat – jelentette ki a DK szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint az elmúlt időszakban az erőmű területén két alkalommal is százszorosan meghaladta az egészségügyi határértéket a károsanyag-kibocsátás szintje – idézte fel Barkóczi Balázs.

Kép: mert.hu

hirdetés

Hozzátette, a DK megdöbbentőnek tartja, hogy az OKF, amely csak közérdekű igénylés nyomán adta ki a mérési adatokat, illetve az erőmű illetékesei Mészáros Lőrinc érdekeit képviselték a szennyezés ügyében a visontaiak és az erőmű területén dolgozók érdekei helyett.

Emlékeztetett: a Viresol búzakeményítőből az Őzse-völgyi víztározóba engedett szennyvíz miatt hetekkel ezelőtt kénhidrogén, foszforhidrogén és nitrogén-monoxid került a levegőbe, amitől a településen élők, valamint az erőmű dolgozói közül többen rosszul lettek, és mérgezéses tünetekkel kerültek orvoshoz. Eközben – folytatta – az illetékesek tagadtak, és perrel fenyegették az ügyet feldolgozó sajtóorgánumokat.
A szóvivő hangsúlyozta: a DK követeli, hogy Mészáros Lőrinc adjon magyarázatot arra, hogyan következhetett be egy az erőmű történetében eddig példátlan mértékű környezetszennyezés.

A szennyezés ügyében a DK parlamenti képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak a kormány illetékeseihez – közölte. Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője pedig január elején személyesen találkozik az erőmű vezetőivel, hogy tőlük tudja meg, miért voltak Mészáros Lőrinc “gazdasági érdekei fontosabbak az emberek egészségénél és a dolgozók biztonságánál” – fogalmazott Barkóczi Balázs.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkek
Újabb környezetvédelmi szigorítások Pekingben

Peking dugódíj bevezetésére készül, a központi kormány pedig a jövőben kártérítések megfizetésére fogja kötelezni a környezetet szennyező vállalkozásokat és magánszemélyeket Elolvasom

Maximum 35 évük van a belső égésű motoroknak Németországban

Bár a naptárban a 2050-es év még nagyon-nagyon messze van, ennek ellenére mindenképp megírásra érdemes, valamint elgondolkodtató az a hír, Elolvasom

Magyar Nemzet – Elvitték a mérgeket az Illatos útról

Befejeződött a mérgek elszállítása az egykori Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepéről - írta kedden a Magyar Nemzet Baranyi Krisztina (Együtt) Elolvasom

A spanyol bíróság börtönre ítélte a hatalmas környezetszennyezést okozó Prestige tartályhajó kapitányát

Gondatlanságból okozott környezetkárosítás miatt a spanyol legfelsőbb bíróság kedden két év börtönbüntetésre ítélte a Prestige tartályhajó kapitányát, ezzel őt téve Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?