Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a koreai közlekedési intézet

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  


A járműipar és az elektromobilitás területére kiterjedő tudományos együttműködési megállapodást kötött a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) hétfőn Budapesten.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a KTI és a koreai nagykövetség által rendezett “Smart Mobility for Smart City” elnevezésű konferencián felidézte: Magyarország és a Koreai Köztársaság idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 30 évfordulóját. A két ország kapcsolatait a tanácskozáson aláírt megállapodással még tovább fejlesztik: a magyar és a koreai közlekedési intézet a járműipari, elektromobilitási és az okosvárosok témákban dolgoznak majd együtt – mondta.

Budapest, 2019. május 27.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Közlekedéstudományi Intézet és a koreai nagykövetség Smart Mobility for Smart City Seminar című konferenciáján a Budapest Music Centerben 2019. május 27-én.
MTI/Mónus Márton

Felidézte, egy hete adták át a ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya első ütemét. Szavai szerint a pályán közös kutatásokat tudnak végezni az aláírt megállapodásban rögzítetteknek megfelelően.

Kitért arra, hogy a jelenleg is zajló mobilitási forradalomban az egyik legnagyobb kihívás az autók meghajtása. A koreai cégek magyarországi befektetései erre is fókuszálnak, Korea világelső az elektromos autók technológiájában – mondta. Szólt arról is, hogy az önvezető járművek alkalmazása ma már nem jelent technológiai kihívást, sokkal inkább jogi és erkölcsi kérdésekre kell választ találni.

hirdetés

Budapest, 2019. május 27.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b3) és O Dzse Hak, a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) elnöke (j2) megbeszélést folytat a KTI és a koreai nagykövetség Smart Mobility for Smart City Seminar című konferenciáján a Budapest Music Centerben 2019. május 27-én.
MTI/Mónus Márton

Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság nagykövete azt emelte ki, hogy Korea és Magyarország támogatják egymást a smart mobility jövőjében. Az együttműködésnek ez az új területe megerősíti a kétoldalú kapcsolatokat a következő 30 évben, Korea és Magyarország a legjobb partnerek lesznek a 4. ipari forradalomban – tette hozzá. Elmondta, hogy részt vett a zalaegerszegi tesztpálya avatásán. A két ország gazdasági együttműködése számos területen elmélyült, Korea Magyarország 2. legfontosabb befektetője lett. A két ország kereskedelmi forgalma 2018-ban 40 százalékkal, 2,7 milliárd dollárra emelkedett egy év alatt – ismertette.

Korea versenyképes a technológiák piacképessé tételében, Magyarország a kutatás-fejlesztésben erős – mondta, hozzátéve: a két ország nem versenytárs, hanem kiegészítik egymást.

L. Simon László országgyűlési képviselő, a parlament Magyar-Dél-Koreai Baráti Tagozatának elnöke is azt emelte ki, hogy az idei évben ünnepelik a két ország diplomáciai kapcsolatainak 30. évfordulóját. A két ország kapcsolatai az elmúlt években dinamikusan fejlődtek, politikai-gazdasági-kulturális területen egyaránt elmélyültek – mondta.

innoexpo.hu – MTI



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?