Elektromos kerítésvédelmi rendszert készített egy férfi Baranyában

A megoldással a rendőrség érdeklődését is sikerült felvillanyozni

Súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy 73 éves pellérdi férfit, aki áramot vezetett házának tizenöt méter hosszú utcafronti kerítésbe – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.

Ez már sok Volt. kép: police.hu

Ez már sok Volt. kép: police.hu

hirdetés

Egy magánszemély jelentette be 2016. november 10-én 14 óra körül a rendőrségre, hogy Pellérden az egyik ház utcafronti kerítésébe véleménye szerint áramot vezettek.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a ház tulajdonosa, egy 73 éves pellérdi férfi a házból kivezette az áramot és rákötötte a kerítésre. Az eset kapcsán senki nem sérült meg, az áramszolgáltató szakemberei a szabálytalan rákötést megszüntetve elhárították a balesetveszélyt.

A rendőrök a férfit előállították és súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.