Elrajtolt a nemzeti közműszolgáltató

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  


Megkezdte működését április 1-jén az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. (ENKSZ) a gázüzletágban – jelentette be a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár Pécsen csütörtökön.


Németh Lászlóné a nemzeti közszolgáltatás hazai ügyfélszolgálati hálózatának átadásán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az immár országos lakossági gázszolgáltatóvá vált Főgáz Zrt. saját és a postai ügyfélszolgálatokon, összesen 300 helyen várja az költségeik csökkentésére törekvő, átjelentkezni kívánó fogyasztókat.

MTI Fotó: Marjai János

MTI Fotó: Marjai János

Utalt rá: a nemzeti közszolgáltatás lényege, hogy a nonprofit alapú, az ellátásbiztonságot és a fogyasztók érdekeit szem előtt tartó, takarékos működéssel folytatódhat a rezsicsökkentés, amelynek hatására Magyarországon a földgáz és az áram ára az egyik legalacsonyabb lett az Európai Unióban.

Németh Lászlóné arra az újságírói kérdésre, hogyan kínálhat kedvezőbb gázárat az új szolgáltató a régieknél, azt válaszolta: a lakossági, kisvállalkozói körben a mérőórák nagysága befolyásolja a díjat, ezeket a berendezéseket kisebbekre tervezik cserélni.

hirdetés

Horváth Péter, az ENKSZ elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: az ENKSZ-hez tartozó Főgáz tevékenységének kiterjesztésével az ország bármely pontján élő fogyasztó számára megteremtették a lehetőségét, hogy dönthessen a szolgáltatóváltásról, a nemzeti közműszolgáltatáshoz való csatlakozásról.

MTI Fotó: Marjai János

MTI Fotó: Marjai János

Kiemelte, gyors, egyszerű ügyintézést kínálnak, s abban bíznak, hogy az év végére a magyarországi fogyasztóknak több mint felét már a Főgáz fogja kiszolgálni. Megjegyezte, már az első nap sokan jelezték átlépési igényüket.

Szólt arról is, hogy a következő lépés a villamosenergia-szolgáltatás lesz, amely a tervek szerint 2016 januárjában indul, később pedig a távhőszolgáltatásban szeretnének alternatívát kínálni. Hozzátette, hogy utóbbival kapcsolatban folynak az előkészületek, a következő hónapokban “átvizsgálják” a hazai távhőszolgáltatókat és termelőket.

MTI



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?