Extrém elektromos járművek (nem csak) városba

Már egy éve kaphatók Magyarországon az Airwheel meghökkentő elektromos járművei. A gyártó most új modellekkel jelentkezett és ez még csak a kezdet…

A hazai forgalmazó egy éve kezdte meg a különleges elektromos járművek fogalmazását, tudtuk meg Mester utcai bemutatótermükben, ahol az új modellekkel ismerkedhettünk meg.

Airwheel A3 S5 Budapest

A bevezetés elindulása nem volt zökkenőmentes, az értékesítést az egykerekű modellel kezdték, amit a magyar vásárlóközönség először kissé nehezen tudott megérteni. Egy középkorú úr hosszú percekig szemlélte a kirakatban, majd benyitott az üzletbe és sugárzó arccal közölte: pont ilyen csörlőt keres már régóta!

Csörlők?

Csörlők?

Azóta sok víz lefolyt a Dunán és sokan tanulták meg az egykerekű használatát a hurgarocellel borított falú helyiségben. Megjelent a Segway-stílusú, de annál sokkal olcsóbb kétkerekű modell is, annak használatát gyakorolni sem nagyon kell.

Meglepő módon nem a tinédzserek az elsődleges vásárlói réteg, hanem a 35-60 (!) év közöttiek. Az Airwheel Magyarország nem mondott le a tinikről, így a legolcsóbb X3 modell most 130 000 forintért elvihető, ez már a jobb kerékpárok árkategóriája, a menőségi faktor pedig garantált.

Airwheel X3

Airwheel X3

Most két újabb változat értékesítése kezdődött meg, a kétkerekű S5-és a szintén kétkerekű, de üléssel is ellátott A3-é.


Mindkettő 34 kilós, teherbírásuk 120 kg. Egy feltöltéssel körülbelül 40 kilométert tehetünk meg velük, tehát tulajdonképpen akár ingázásra is alkalmasak lehetnek. Fontos tudni azonban, hogy ezekkel nem közlekedhetünk közúton, hanem járdán, vagy bicikliúton használhatjuk. Legnagyobb sebességük 16-18 km/h.

Airwheel A3

Airwheel A3

A lítium-ionos akkumulátorok kb 1800 töltési ciklust bírnak, így a várható élettartamuk használattól függően legalább 4-4,5 év. Ha az egy éves garanciaidőn túl tönkremennének, akkor a cseréjük az adott modell árának körülbelül 30%-ába kerül. A lemerült akkuk töltése 5-6 órát vesz igénybe.

hirdetés
Airwheel S5

Airwheel S5

Az 1000 wattos A3 az olcsóbb, 549 000 forintért vihetjük haza.

Airwheel A3

Airwheel A3

Az S5-ös már 1500 wattos és 749 000 forintba kerül.

Airwheel S5. Egy kis terepezés sem gond.

Airwheel S5. Egy kis terepezés sem gond.


További érdekességként az Airboard névre keresztelt fura szerkezetet is megtekinthettük, ez olyan, mint egy keresztbe fordított gördeszka.

Airboard

Airboard

Ezt maximum 100 kilós személyek használhatják, cserébe mindössze 10 kilós, így akár egy táskában is szállítható.  12-14 kilométeres a maximális sebessége és körülbelül 15 kilométerre juthatunk el egy töltéssel. A motorja 350 wattos és az akku feltöltésére elég 80 perc is. 169 000 forintért vihet(jük) haza.

Dér Heni és az Airboard

Dér Heni és az Airboard

A fejlesztés sem állt le, így hamarosan újabb modellek is érkeznek…

energiaoldal.hu

Vélemény, hozzászólás?