Gyengül a forint, akár 30 százalékkal is nőhet a kenyér ára ősztől

Drágulhat a kenyér ősszel. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Napi Gazdaságnak azt mondta, a dráguló liszt és a gyenge forint miatt 25-30 százalékkal nőhet a kenyér ára. A kereskedőkkel várhatóan augusztus végén kezdődnek erről tárgyalások, a fogyasztók pedig már szeptemberben érezhetik az áremelés hatását.
Az elnök szerint a lépés évekkel ezelőtt időszerű lett volna, most azonban már nem lehet elhalasztani. Az idei aratás után, a vártnál rosszabb minőségű gabona miatt a liszt akár 30 százalékkal is drágulhat, a magas euró–forint árfolyam miatt pedig az import alapanyagok ára is megugrott – magyarázza Septe.

A szakember arra számít, hogy a kereskedőkkel meg tudnak egyezni ebben a kérdésben, mivel áremelés nélkül több száz hazai sütőipari cég működése kerülhet komoly veszélybe.

hirdetés

Jelenleg közel 1100 magyar sütőipari vállalkozás működik az országban, amelyek 23 ezer főt foglalkoztatnak. A vállalkozások száma azonban folyamatosan csökken, a piacot pedig mind jobban koncentrálják a nagy áruházláncok sütödéi, amelyek egyre több terméket állítanak elő – mutatott rá az elnök.

Emellett a mintegy 600, hazánkban működő albán sütőipari cég súlya is növekszik a piacon – tette hozzá. A búza mennyiségével mindazonáltal idén sem lesz probléma – véli Septe. A szakember becslése szerint a teljes idei termés meghaladhatja az ötmillió tonnát, amiből várhatóan 1,5 millió tonna lesz sütőipari minőségű.

OPH