Gyorsabban olvadhat az egyik hatalmas antarktiszi gleccser
Az eddig véltnél jóval nagyobb hányada fekszik az óceánvízen az Antarktisz egyik hatalmas gleccserének, ami azt jelenti, hogy a melegedő óceánvíz gyorsabban olvaszthatja a jégóriást, amely nagyjából három méternyi globális tengerszint-emelkedéshez elegendő jeget tartalmaz – közölték a héten ausztrál kutatók.
A Totten-gleccser az Antarktisz egyik leggyorsabban mozgó és legnagyobb gleccsere, amelynek olvadási sebességét folyamatosan szemmel tartják a kutatók. A szakemberek ezúttal mesterségesen gerjesztett szeizmikus hullámok segítségével „néztek keresztül” a jégáron, megállapítva, hogy annak jóval nagyobb hányada fekszik az óceán felszínén, mint azt eddig gondolták – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
„Néhány helyen, ahol szilárd talapzatra számítottunk, óceánvizet észleltünk, ami azt mutatja, hogy a gleccser valójában a víz felszínén lebeg” – mondta Paul Winberry, a Central Washington University munkatársa, aki az Antarktiszon töltötte a déli félteke nyári hónapjait, hogy a Totten-gleccsert tanulmányozza.
Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a gleccser szárazföldi része alatt hasadék húzódik, lehetővé téve a melegebb, sós óceánvíz számára, hogy alulról olvassza a jégóriást. Ennek hatására egyre nagyobb a gleccser azon része, amely az óceánon terül el és nem az alapkőzeten, ami gyorsítja a feltöredezést.
„Ez azt is jelenti, hogy a Totten a jövőben érzékenyebb lehet az éghajlati változásokra” – tette hozzá a szakember.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) adatai szerint 2002 és 2016 között évente 125 gigatonna jeget veszített az Antarktisz, éves szinten 0,35 milliméterrel növelve a globális tengerszintet.
A kutatócsoportot vezető Ben Galton-Fenzi, az ausztrál környezetvédelmi minisztérium Antarktisz-részlegének (AAD) munkatársa szerint a Totten-gleccser nagyjából három méternyi globális tengerszint-emelkedéshez elegendő jeget tartalmaz.
„Az 1900-as évek óta a globális tengerszint körülbelül 20 centiméterrel emelkedett és a 21. század végére akár egy méterrel, vagy még többel is növekedhet.
Mindezt azonban óriási bizonytalanság övezi, ezért fontos az olyan gleccserek vizsgálata, mint amilyen a Totten” – jegyezte meg a szakember.
A kutatók a gleccser mozgási sebességének és vastagságának mérésére szolgáló eszközöket helyeztek ki a térségben, hogy a következő 12 hónapban is gyűjtsék az adatokat a jégárról.
Forrás: energiaoldal.hu – MTI