Hárommilliárd forintra nőtt a szociális tűzifa támogatási kerete
Idén hárommilliárd forintra nőtt a szociális tűzifa támogatási kerete, a forrásra 2014.szeptember 26-tól pályázhatnak az önkormányzatok – jelentette be Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Az önkormányzatoknak 2015.február 15-éig kell eljuttatni a tüzelőt a lakosságnak.
Az államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján ismertette, hogy a belügyminiszter kezdeményezésére 2011-ben indult a szociálisan rászorulók téli fűtését könnyítő program. Ennek lényege, hogy az ötezer lakosnál kisebb települések önkormányzatai támogatást kapnak ahhoz, hogy a lakosság egy részének térítésmentesen adhassanak téli tüzelőt.
Az első két évben egymilliárd, tavaly kétmilliárd, idén pedig már hárommilliárd forint a megpályázható keret – mondta Pogácsás Tibor. Szavai szerint a társadalmilag, gazdaságilag, infrastrukturálisan elmaradott térségek településeinek nem kell önrésszel beszállni, aki nem tartozik ebbe a körbe, azoknak tűzifára köbméterenként ezer forint, szénre 500 forint az önrész.
Az államtitkár megjegyezte: a szén új elem a programban, de csak akkor éri meg, ha a település a közvetlen környezetéből be tudja szerezni.
Az önkormányzatok tíz napon belül pályázhatnak a forrásokra és február 15-ig kell eljuttatniuk a tüzelőt a lakosságnak. Az elszámolás határideje április 15. – számolt be Pogácsás Tibor, aki szerint a programmal azoknak a rászorulóknak kívánnak segíteni, akiknek nincs korszerű tüzeléstechnikai berendezésük.
MTI/Kormány