Jön a Barcelona-Marseille zöldenergia-folyosó

Az Ibériai-félsziget országai úgynevezett zöldenergia-folyosó megépítéséről állapodtak meg Franciaországgal – jelentette be a spanyol miniszterelnök Brüsszelben, az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csütörtöki csúcstalálkozója előtt.

Pedro Sánchez elmondta: a Barcelona és Marseille között megépülő tengeri vezeték elsősorban hidrogén szállítására készül, de alkalmas lesz földgáz továbbítására is ameddig arra szükség van „egy átmeneti időszakban”.

Az új vezeték egyesíti az Ibériai-félszigetet Franciaországgal, és így az európai energia piaccal – emelte ki a spanyol kormányfő. Hozzátette: a projekt részleteit december elején vitatják meg a dél-spanyolországi Alicantéban a Mediterrán Unió csúcstalálkozóján. Várhatóan akkor meghatározzák a beruházás határidejét, a költségek megoszlását, valamint a szükséges pénzügyi források mértékét.

hirdetés

„Amit ma elértünk, az az európai szolidaritás fontos pontja” – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök a megállapodásról nyilatkozva, és egyúttal uniós finanszírozást szorgalmazva a beruházás megvalósításához.

António Costa portugál miniszterelnök kiemelte: a megépülő vezeték véget vet a dél-európai térség energetikai elszigeteltségének.

A megállapodás azt is jelenti, hogy az ibériai országok lemondanak a Spanyolország és Franciaország között, a Pireneusokon áthaladó gázvezeték építésének újraindításáról. A beruházást 2019-ben állítottak le, mivel az akkori viszonyok között nem tartották rentábilisnak a projektet.

A spanyol kormány az elmúlt hónapokban számos európai fórumon sürgette az építkezés folytatását, azonban a franciák nem támogatták azt az elképzelést. Pedro Sánchez korábbi nyilatkozataiban hangsúlyozta: egy valódi, integrált európai energiapiachoz szükséges egy új vezeték létrejötte Ibériai-félsziget felé. A gázvezeték révén Európa is ki tudná használni a cseppfolyósított földgáz (LNG) átalakítására alkalmas spanyol kapacitásokat – mondta a kölcsönös előnyöket hangsúlyozva.

energiaoldal.hu – MTI