Ki fizeti a föld alatti adót?

A legújabb tervek szerint 30 milliárd forintot remél a kormány a föld alatt lévő vezetékekre, csatornarendszerekre kivetett közműadótól – de mi ez, és ki fizeti?

Mi az a közműadó?

Korábban a budapesti dugódíj helyett merült fel a közműadó ötlete. Nyáron ezzel kapcsolatban azt írta a gazdasági sajtó: többek között a víz- és csatornavezetékek, a gázvezetékek, a telefonos, kábeltelevíziós vezetékek tartozhatnak az adó hatálya alá. A cégek közül a Főtáv, a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Fővárosi Gázművek, a Budapesti Elektromos Művek, a Mol, a Magyar Telekom és a UPC neve röppent fel lehetséges érintettként – mivel azonban a korábbi ötlettel szemben a miniszter bejelentése szerint a közműadó nem a fővárosban, hanem az egész országban hatályos lesz, a lista ennél jóval hosszabb lehet.

kép: szaboagnes/indafoto.hu

hirdetés

Ki fizeti?

A kormány a cégekre kivetett új adóknál előszeretettel hangsúlyozza, hogy azt nem a családoknak kell megfizetnie, majd odafigyelnek arra, hogy ne legyen áthárítható a háztartásokra a sarc. Mivel a közműszolgáltatások jórészt hatósági árazással működnek, ezúttal akár többé-kevésbé meg is valósulhat az elképzelés.

Matolcsy György sajtótájékoztatóján azt mondta: a nagyobb városokban a döntően külföldi tulajdonban lévő szolgáltató cégeket terheli majd az új adó. Az azonban kérdéses, hogy – a fővárosban például jelentősnek mondható – önkormányzati tulajdonrész miatt milyen fogadtatása lesz a polgármestereknél.

A részletek persze egyelőre nem ismertek, többet majd a jogszabály megszületése után tudhatunk az új teherről.

forrás: privatbankar.hu