Környezetbarát vízi erőmű készül a Murán

Környezetbarát, úszó vízi erőmű készül a Murán, a már legyártott berendezés az engedélyekre vár, hogy vízre tudják bocsátani – tájékoztatta Tótszerdahely polgármestere szerdán az MTI-t.

Tislér István (független) elmondta: az 5,5 tonnás, mindössze 8 négyzetméter alapterületű erőművet 6 pillér tartja majd egy horganyzott rácsos szerkezettel a Mura folyó felett. Működési elve hasonló az egykori vízimalmokéhoz, de annál környezetbarátabb, mert a működtetése vagy a karbantartása során semmilyen szennyezőanyag nem kerül a folyóba.

hirdetés

Hozzátette, a Mura Magyarország leggyorsabb folyója, amely óránként 8 kilowatt kapacitással termel majd áramot a berendezés jóvoltából. A tervek szerint az erőmű az egész település közvilágítási igényét fedezi – ami óránként 6,2 kilowatt -, de jutna villamos energia az intézmények energiaellátására is.

Tótszerdahely a horvát-magyar határon átnyúló IPA program keretéből nyert korábban 87 ezer eurót a szennyvíztisztító telep szennyvíziszap-kibocsátásának mérséklésére, illetve az áramtermelő erőmű megvalósítására. A beruházás révén a Tótszentmárton és Becsehely szennyvizét is feldolgozó telepen az eddigi közel 5 ezer köbméterről a tizedére csökken az évente keletkező iszap mennyisége, ami a szállítási költségek miatt jelentős megtakarítást hoz a településeknek.

A pályázati forrásból a murai áramtermelő kivitelezése mintegy 20 ezer euróba került, nemrég készült el, de egyelőre szárazon áll. A szükséges engedélyek megadására várnak, és majd a vízre bocsátása után építhetik ki az áramhálózathoz a kapcsolatot – mondta el a polgármester.

Kapcsolódó cikkek
Óriási lehetőségek a közvilágítás modernizálásában

Önkormányzatok közvilágítási rendszereinek modernizációjára kötött együttműködési keretmegállapodást az E.ON Energiaszolgáltató Kft. és a GREP Green Public Lighting Zrt. A GREP Elolvasom

Kétezer-ötszáz lámpatestet venne a Közvilágítási kft.

Kétezer-ötszáz lámpatest beszerzésére vonatkozó szállítási szerződésre írt ki közbeszerzési eljárást a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. A közbeszerzési értesítőben megjelent Elolvasom

Szombattól visszaáll az emelt szintű közvilágítás a fővárosban

Szombattól ismét a korábbi, emelt szinten működik a közvilágítás Budapesten, erről csütörtökön egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Budapesti Dísz- és Elolvasom

A térség legmodernebb szennyvíztisztítója épül Békéscsabán 3,7 milliárdból

Magyarország egyik legmodernebb szennyvíztisztító rendszere épül Békéscsabán; a 3,7 milliárd forintos beruházásról csütörtökön számolt be a sajtónak a város önkormányzata. Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?