Megérkezett a frissített Mitsubishi Outlander PHEV európai változata
Nemrégiben számoltunk be a Mitsubishi Outlander ráncfelvarrásáról, mely friss formákkal és jóval több krómmal próbál több vásárlót magához csábítani. Eddig azonban csak a normál változatokat láthattuk, most azonban lerántották a leplet a rendkívül sikeres, konnektorról tölthető PHEV verzió európai utódjáról is, amely nem csak formailag, hanem tartalmilag is fejlődött.

Azok után, hogy már láthattuk a normál változatok amerikai kivitelét, most megcsodálhatjuk a PHEV európai, azaz hazánkban is elérhetővé váló verzióját. A konnektorról tölthető hibrid Outlander nem sokban tér el hétköznapi testvéreitől, így akárcsak a frissítés előtt, ezúttal is némileg módosított lökhárítókat, hűtőrácsot és több fényezett elemet kapott az autó.
Újdonság még a 18 colos, kéttónusú keréktárcsák megjelenése, illetve két új színt is kapott a PHEV, egy barna és egy fekete fényezés képében. Az utastérben friss, alapáron fűthető kormánykereket, nagyobb központi kijelzőt, új, elektromosan állítható bőrüléseket és finomabb anyagokat kapunk, így ezen a téren sem érheti panasz a japán SUV-t. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a lemezek alatti technika is továbbfejlődött.
A tesztünkben részletesen kivesézett, különleges hibridrendszert nem hagyták érintetlenül a japánok. A mérnökök nem csak optimalizálták a rendszert, hanem csökkentették a motor súrlódását is, így 4,95 l/100 km-re csökkent a fogyasztás. A szakembereknek a teljesen elektromos hatótávot is sikerült növelniük, igaz mindössze 0,6 kilométerrel, amiből a valóságban vajmi keveset érezhetünk majd – még ha papíron jól is mutat az így már 60,8 km-re adódó hatótáv.
forrás és további részletek: autopult.hu