Megnyílt az Atomex Europe konferencia és kiállítás Budapesten

A Roszatom beszállítóinak és partnereinek részvételével megnyílt az Atomex Europe 2015 konferencia és kiállítás Budapesten hétfőn.

Kirill Komarov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgató-helyettese a kétnapos rendezvény megnyitóján hangsúlyozta, hogy partneri hálózatuk folyamatosan bővül, és magyar cégek is tudnak szállítani megrendelésükre. Elektronikus beszerzési rendszerük nyitott az érdeklődők számára.
Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy Magyarország épít az atomenergiára, amely a megújuló energiával együtt egyebek közt szükséges a klímapolitikai vállalások teljesítéséhez is.

Atomex 2015 Oculus Rift, Rosatom, Roszatom

Aszódi Attila a konferencia megnyitóján emlékeztetett arra, hogy az új paksi blokkok építése 2018-ban kezdődik, addig a szükséges tervezési és engedélyeztetési munka folyik.

A kormánybiztos kitért arra, hogy a tavaly decemberben aláírt fővállalkozói szerződés értelmében az új blokkok kulcsrakész átadása az orosz fél felelőssége, így az alvállalkozók kiválasztása is, a budapesti rendezvény pedig jó lehetőséget ad a Roszatom és a partnerek, köztük a magyar beszállítók találkozására.

Atomex 2015 Rosatom Roszatom, Kirirll Komarov, Aszódi Attia

Hozzátette: az államközi megállapodás alapján a paksi projekt értékének 40 százalékát magyar beszállítók adhatják.

Aszódi Attila Atomex Rosatom

Aszódi Attila az Európai Bizottság paksi blokkal kapcsolatos vizsgálataival kapcsolatban elmondta, hogy a bizottság kérdéseire szakszerűen is időben válaszolnak. A kormánybiztos megismételte, állami támogatás nélkül megvalósítható a paksi beruházás, a magyar kormány álláspontja, hogy joga van harmadik országgal államközi szerződést kötni az atomerőmű bővítésére az Euratom és a bizottság szabályainak betartásával.

 

hirdetés

A konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Kirill Komarov elmondta, hogy a paksi új blokkok építése 2018-ban kezdődik, és már az előkészítő fázisban is vettek igénybe magyar beszállítókat, az építkezés csúcsidőszakában pedig 4-5 ezer ember dolgozik majd, az építőmunkások jelentős része magyar lesz, és úgy látja, hogy berendezéseket is szállíthatnak majd magyarok.

Atomex 2015 Aszódi Attila, Kirill Komarov Rosatom, Roszatom

 

 

Aszódi Attila a magyar beszállítói hányadra vonatkozó kérdésre elmondta, hogy komoly felkészülésre van szükség, hiszen az atomerőmű speciális terület, ugyanakkor Magyarországon jelentős atomenergetikai tudás halmozódott fel az évek során.

A Roszatom vezérigazgatója kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Európai Bizottsággal a magyar fél tárgyal, megjegyezte, atomerőmű-építésre nem szoktak nemzetközi pályázatot kiírni, mert olyan sok és bonyolult szempontnak kell megfelelni, amelyeket egy tenderbe nem lehet beleírni. Példaként említette, hogy a temelini atomerőmű bővítésére kiírt cseh nemzetközi tender sem működött.

A sajtótájékoztatón Kirill Komarov elmondta, hogy a Roszatom a következő tíz évre 100 milliárd dollár rendelésállománnyal rendelkezik atomerőmű-építésre, az életciklusokat is figyelembe véve összesen 300 milliárd dollárt tesz ki a rendelésállományuk.

A megnyitón az orosz atomenergetikai ipar 70 éves jubileumi emlékérmét adtak át Pónya Józsefnek, a Paksi Atomerőmű korábbi vezérigazgatójának, Gadó Jánosnak, a KFKI volt igazgatójának és Szatmáry Zoltánnak, a Budapesti Műszaki Egyetem professzorának.

Atomex 2015 Budapest Rosatom, Roszatom

A konferencián és kiállításon több mint 300 résztvevő van jelen Közép- és Nyugat Európából.

energiaoldal.hu – MTI