Minden tizedik autóalkatrész balesetveszélyes?

Több ezer balesetveszélyes járműalkatrészt talált az alkatrész-forgalmazók országos ellenőrzése során a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). A hatóság keddi közleménye szerint az NKH Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatala a fővárosi, valamint a megyei kormányhivatalok közreműködésével május 5-9. között 352 helyszínen vizsgálta az alkatrész-forgalmazók és -kereskedők tevékenységét. Összesen 21 968 alkatrészt vizsgáltak meg, amelyekből 2912-nél minőségi vagy engedélyezési problémát találtak.

A közlemény szerint kiemelt figyelmet fordítottak a kormány- és fékberendezésekre, a futóműre és az alvázra, valamint az üzemanyag-ellátó rendszerre és a kocsiszekrényre.

somg
Az akció fő célja annak ellenőrzése volt, hogy a forgalmazott jóváhagyás- vagy minősítés kötelezett alkatrészek rendelkeznek-e a megfelelő minősítéssel és jóváhagyással, de vizsgálták az alkatrész-forgalmazó vállalkozások működésének szabályosságát is.

Az ellenőrök azzal szembesültek, hogy a nem márkakereskedésben vagy hivatalos viszonteladónál rendelt gyári vagy utángyártott alkatrészek minősége nem minden esetben felel meg az előírásoknak. Előfordult az is, hogy sem a terméken, sem a tartozékon, sem a csomagolásán nem tüntettek fel jóváhagyási jelet. Több helyen a jogszabálysértés miatt az ellenőrök kezdeményezték az alkatrész forgalmazásának megtiltását.

hirdetés

Közleményében az NKH hangsúlyozta, hogy a nem megfelelően minősített alkatrésszel felszerelt jármű nem képes ugyanazt a terhelést elviselni, ezért közúti közlekedésre alkalmatlan és balesetveszélyes. Egyben jelezte, hogy az emberélet védelme és a közlekedésbiztonság növelése érdekében a jövőben folytatni fogják az ellenőrzéseket.

MTI