Nem csak a panelfelújításra jár állami támogatás
A panelek rendbehozatalával nem oldódik meg a lakásfelújítások problémája, mert más építőanyagból készült ingatlanoknál is felmerülhet az igény az állami támogatásra. Jelenleg stratégiát készítenek, és ennek alapján tudják majd meghatározni, hogy mikor és milyen ütemben tudják támogatni az egyéb anyagból, illetve technológiával épült lakások, családi házak felújítását – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Kossuth rádióban.
Úgy is megveszi a bajba jutott adósok lakását a Nemzeti Eszközkezelő Zrt, hogy a korábbi, hitelét törleszteni nem tudó tulajdonos bérlőként továbbra is ott maradhat az ingatlanban. Az állami társaság tevékenysége kapcsán Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a 180 percben elmondta, ebben a pillanatban úgy látják, a vásárlások mostani, nagyjából havi 1500 darabos üteme megfelel a mai igényeknek.

kép: Horia Varlan
A politikus azt is hangsúlyozta, hogy az embereknek meg kellett szokniuk, illetve tanulniuk ezt a konstrukciót. Hozzátette: úgy hiszi, mára megalapozódott az a bizalom az emberekben, ami alapján elképzelhető, hogy nőni fognak az Eszközkezelő nyújtotta lehetőség iránti igények.
Az ügymenetről Németh Lászlóné elmondta, abban a pillanatban, ahogy az Eszközkezelő befogadja az adós úgynevezett felajánlását, megoldódott a bajba került személy problémája. Ettől fogva ugyanis nem lehet végrehajtási eljárást indítani, illetve ha az már elindult, akkor azt le kell állítani. Az átvételi procedúra száz-száztíz nap, ez azonban az adóst már nem érint, számára az a fontos, hogy a lakására jelzálogot bejegyző a bank, az Eszközkezelő és ő meg tudjon állapodni.
Egyezség esetén az adós nem csak a törlesztőrészletektől szabadul meg, hanem attól a tehertől is,a mit adott esetben egy végrehajtás jelenthet. Utóbbi esetben a tulajdonos, aki képtelen volt törleszteni a hitelét, elveszti a lakhatási lehetőségét, ráadásul a ha az eladott ingatlanért befolyt pénz nem fedezi a tartozást, akkor a fennmaradt összeget a bank a végrehajtás után is követeli. Ezzel szemben az eszközkezelős megoldással lezárul a folyamat, az állami társaság diszkont áron megveszi a lakást, a fennmaradt tartozást pedig a bankoknak ki kell vezetniük a könyveikből.
A célra megvan a szükséges állami forrás: 2013-ban 33 milliárdot különítettek el, amiből 23,5 milliárdot használtak fel, 2014-re pedig 37 milliárd áll rendelkezésre. Az átlagos ár, amin az Eszközkezelő az ingatlanokat megveszi 7-7,5 millió forint – tette hozzá a miniszter.
Németh Lászlóné arról is beszélt a Kossuth Rádióban, hogy a Panel III. nevű épületkorszerűsítési program a tervek szerint februárban indul. Az év első felében a széndioxid-kvóta értékesítésből származó pénz lesz a panel-felújítási program fedezete, majd a második félévtől megnyílik a lehetőség, hogy uniós forrásokat is hasznosítani lehessen erre a célra – mondta.
Mint fogalmazott, a kormányzat számításai szerint 700 ezer panellakás van az országban, ebből eddig 300-320 ezret újítottak fel, illetve vannak ingatlanok, amelyeknél már megindult a folyamat. A Panel III. program tehát nagyjából 380 ezer lakásról szól. Az állam által adott támogatás a felújításhoz szükséges pénz egyharmadát teszi ki, további egyharmadot a helyi önkormányzat, a harmadik harmadot pedig a lakástulajdonos teszi hozzá. Utóbbihoz kedvezményes hitel igényelhető majd.
A tárcavezető hangsúlyozta, tisztában vannak vele, hogy a panelek rendbehozatalával nem oldódik meg a lakásfelújítások problémája, mert más építőanyagból készült ingatlanoknál is felmerülhet ilyen igény. Jelenleg stratégiát készítenek, és ennek alapján tudják majd meghatározni, hogy mikor és milyen ütemben tudják támogatni az egyéb anyagból, illetve technológiával épült lakások, családi házak felújítását. Egyelőre az épületek teljes körű felmérése zajlik.
A 180 percben szó volt a Déli Áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszának tervezéséről is. Az orosz gázkitermelő cég, a Gazprom elnöke, Alekszej Miller december közepén tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel a témában. Németh Lászlóné elmondta, a két fél megállapodott abban, hogy mindent az eredeti ütemnek megfelelően fognak végrehajtani. A Gazprom és az MVM 50-50 százalékos tulajdonában álló Déli Áramlat Magyarország Zrt. írt alá a tervezővel az építkezéshez szükséges tervekről szerződést. Arra, hogy ki készíti a terveket, Németh Lászlóné azt mondta, nem tud válaszolni, ez a kérdés a végrehajtásban érdekelt két cég, magyar ágon az MVM üzleti érdekéhez kapcsolódik, ezért, mint mondta, őket kell megkérdezni.
hirado.hu, kép: OrientPress Hírügynökség/ archívum