Nem lesz rendkívüli óraleolvasás

Az Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz más szolgáltatótól átkerülő fogyasztóknál nem lesz rendkívüli óraleolvasás, az átadás-átvétel keretében zajló óraegyeztetés az ügyfeleken keresztül, diktálás formájában történik; minden szolgáltatónál normál menetrendje van az óraleolvasásnak – mondta az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy csalók magukat az ENKSZ vagy a Főgáz munkatársának kiadva jutnak be lakásokba és rabolják ki azokat.

Felkai György úgy fogalmazott: az “ügyeskedők” kihasználják azt, hogy a földgázszolgáltatás piacán nagy átrendeződés zajlik. A csalók vagy szerelés címszóval, vagy pedig besurranó tolvajként próbálnak értékeket szerezni, pénzhez jutni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ENKSZ munkatársai előre egyeztetett időpontban, egyenruhában jelennek meg, és igazolniuk kell magukat, ennek elmaradása esetén már gyanakodhat a fogyasztó – mondta. Hozzátette: szerelőik, leolvasóik nem kérnek a helyszínen pénzt, és nem kérhetik el a fogyasztók igazolványait sem.

hirdetés

Az ügyfelek átadás-átvételével kapcsolatban Felkai György elmondta: azok a lakossági fogyasztók, akiket az ENKSZ vesz át, online maguk is elindíthatják a bejelentkezést, ha nincs tartozásuk. Tartozás esetén a régi szolgáltatóval kell rendeznie az ügyfélnek a hátralékot, addig nem kezdik meg a szolgáltatást az érintettnél – tette hozzá.

Felkai György szólt arról is, hogy 2016 végére valamennyi lakossági földgázfogyasztó a nemzeti közműszolgáltatás alá fog tartozni, és mindenki jobb szolgáltatásban részesül, alacsonyabb áron.

 

Kapcsolódó cikkek
Interneten követhetik áramfogyasztásukat a kiválasztottak

Az interneten követhetik áramfogyasztásukat az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. kiválasztott ügyfelei, a részletes adatok segítséget nyújtanak a villamosenergia-felhasználás csökkentéséhez Elolvasom

A Főgáz megvette a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.-t

Lezárult a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. (GSEM) megvásárlása, így a cég immár a nemzeti közműszolgáltatás részeként biztosítja a földgázellátást Elolvasom

Králik Gábor a Főgáz új vezérigazgatója

Králik Gábor lett a nemzeti közmű-szolgáltatási rendszerhez tartozó Főgáz Zrt. új vezérigazgatója ez év október 1-jétől - közölte az ENKSZ Elolvasom

Az Elmű-Émász egyetemes szolgáltatási üzletágát is átveszi az ENKSZ

Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. részvényesei is döntöttek az egyetemes szolgáltatói tevékenység átruházásáról keddi rendkívüli közgyűlésükön a BÉT Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?