Novemberben ismét lesz környezetvédelmi programsorozat

Az eltűnőben lévő természeti kincsekre hívja fel a figyelmet a 11. Környezetvédelmi Hónap programsorozata; a rendezvényeknek a budapesti Francia Intézet ad otthont november 6-29. között.

A kormányzati hírportál tájékoztatása szerint a konferenciasorozat szervezői – a budapesti Francia Nagykövetség Kulturális és Együttműködési Osztálya, a Francia Intézet és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) – előadásokra, filmvetítésekre, kerekasztal-beszélgetésekre és kiállításra várják az érdeklődőket.

A környezetvédelem hónapja 2013A programsorozat témáit az élethez elengedhetetlen, ugyanakkor eltűnőben lévő természeti kincsek és élőlények köré rendezték, ilyenek például a víz, a homok vagy a méhek.

A Vízügyi Együttműködések Nemzetközi Évéhez kapcsolódva szó lesz az UNESCO 2013-as vízügyi programjáról, a fenntartható vízgazdálkodásról. Bemutatják azokat a magyar fiatalokat is, akik megnyerték a Stockholmi Ifjúsági Víz-díj magyar pályázatát.

hirdetés

A megnyitó ünnepségen Yann Arthus-Bertrand legújabb dokumentumfilmje, a Szomjazó világ kerül a Francia Intézet mozivásznára. Látható lesz Molnár Attila Dávid: Víz, víz, tiszta víz, valamint Mosonyi Szabolcs: Amikor a Tisza virágzik című kisfilmje is.

A környezetvédelmi fórumokon, konferenciákon szó lesz a globális felmelegedésről, a megújuló energiaforrásokról, valamint a fenntarthatóságról. Az alternatív környezetkímélő megoldásokról belgiumi, franciaországi és magyar szakemberek tartanak előadást.

A környezetvédelmi hónap rendezvénysorozat ideje alatt, egész novemberben megtekinthető a „Víz tudományos szemmel” című francia-angol nyelvű kiállítás. A tárlat bemutatja a vízzel kapcsolatos nagy francia kutatási projekteket. A legfiatalabbak külön programon vehetnek részt, ennek fókuszában a hulladékhasznosítás, a megújuló energiaforrások bemutatása áll – tájékoztat a kormany.hu.

MTI