Olajipari lángelméket keres a MOL a hamarosan induló Freshhh versenyéhez
Elindult a jelentkezés a Freshhh 2017-re, a MOL-csoport tehetségkutató versenyére. A tizenegyedik éve megrendezett, vonzó nyereményekkel járó verseny a legkiválóbb, olaj- és gázipar iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak kínál nagyszerű lehetőséget, hogy részt vegyenek az online, szimulációs nemzetközi küzdelemben.
A Freshhh olyan online nemzetközi, egyetemi hallgatóknak szóló verseny, ahol a három fős, egyetemistából álló csapatok egy-egy integrált olajipari vállalat irányításáért felelősek. A verseny során a résztvevőknek döntéseket kell hozniuk területfejlesztési projektekről, finomító építéséről és a legjobb termékportfólió létrehozásáról. Ezenkívül a diákoknak lehetőségük nyílik arra is, hogy stratégiát dolgozzanak ki a kiskereskedelmi hálózat fejlesztésére, és beruházásokról, hálózatbővítéséről döntsenek.
Az elmúlt évek során a verseny több mint 25 000 diákot vonzott 70 országból, sokan közülük pedig lehetőséget kaptak arra, hogy a Growww program részeként elindítsák pályafutásukat a MOL-csoporton belül.
A többfordulós versenyen először a résztvevőknek online kvalifikáción kell résztvenniük, amelynek során közel két hetük lesz egy új olajipari vállalat kiépítésére. Napi üzleti döntéseket kell hozniuk a kutatás-termelés, finomítás, a petrolkémia és a kiskereskedelem területén. A középdöntőben már csak a legjobb negyven csapat vesz részt, ahol szakmai kvízeket és esettanulmányokat fognak megoldani. Ezt követi az élő döntő, amely várhatóan 2018 januárjában lesz Budapesten, ahol a legjobb nyolc csapat küzd a díjakért. A három legeredményesebb csapat összesen 25 000 euró nyereményt kap.
A verseny lehetővé teszi a fiatal tehetségek számára, hogy ne csak bemutassák a releváns technológiák ismeretét, hanem olyan stratégiai döntéseket is hozzanak, amelyek a legnagyobb profitot biztosítják az általuk vezetett olaj- és gázipari társaságnak. A Freshhh célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az olaj- és gáziipari pálya iránt és ösztönözze őket, hogy a régió egyik legvonzóbb vállalatánál dolgozzanak.
„Ha megnézzük a MOL 2030 stratégiáját – amely nagyon merész az új üzleti lehetőségek megteremtésében – látjuk, hogy a fiatal, sokszínű és tehetséges emberek megtalálása fontosabb mint valaha. A fiatalok szükségesek ahhoz, hogy a MOL sikeres legyen az ipari átalakulása útján és az innovációs stratégiája megvalósításában. Tehetséggondozó programjaink mint a Freshhh és a Growww évek óta biztosítják a tehetségek nemzetközi szinten való hatékony elérését, és a program nagyszerű befektetés a vállalat sikere szempontjából is. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy a Freshhh számos döntősének szakmai pályafutása a MOL-ban kezdődik, és ezért mindenkit, aki ezen összetett iparág iránt érdeklődik arra bátorítok, hogy éljen a kihívással és jelentkezzen” – mondta Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR igazgatója.
„A Freshhh a tanulás és a felfedezés izgalmas utazása volt és segített, hogy felismerjem, hogy egy olyan dinamikus iparág, mint az olaj- és gázipar számomra az az út, melyen el kell indulnom. A verseny után részt vettem a Growww programban, majd elkötelezettségemnek, helytállásomnak eredményeként a MOL-nál kaphattam egy teljes munkaidős állást”– tette hozzá Ilic Dusan, a MOL-csoport Kiskereskedelmi Új Szolgáltatások és Omni-csatornák szakértője.