Önmegtöltő vizespalack készül
A namíbiai sivatagban él egy bogár, amely a reggeli párás levegőből szerzi a túléléséhez szükséges vizet. Ennek mintájára készítene önmagát megtöltő palackot a Massachusetts Institute of Technology néhány végzőse. Startup cégükre felfigyeltek a befektetők is, és pénzt kaptak terveik megvalósítására.
A namíbiai sivatagban élő állat minden reggel felmászik a homokdűne tetejére, a szél felé fordítja a hátát és testsúlyának tizenkét százalékát veszi fel az így összegyűjtött vízből. Deckard Sorensen, az NBD Nanotechnologies alapítójának magyarázata szerint a bogár hátán lévő szálak speciális vízgyűjtőkbe irányítják a nedvességet. Ezt a módszert próbálják meg nanotechnológiával utánozni és hasznosítani.
A kutatók vízgyűjtő és víztaszító anyagokkal vontak be egy felületet, majd legyezővel mozgatták a párás levegőt a felület irányába. A kísérletek alatt sikerült elérni, hogy a nedvesség összegyűljön a felületen. A technológiát sok mindenre lehetne használni, például olyan vízgyűjtő palackokat lehetne gyártani, melyek a levegő nedvességéből töltik fel magukat. A tervek szerint két éven belül a piacra dobnák ezeket a palackokat.
index.hu


