Orbán Viktor: Zalaegerszeg felkerült az autóipar európai térképére

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  


Zalaegerszeg felkerült az európai autóipar térképére, a városról úgy beszélnek, mint a következő évtized egyik legfontosabb autóipari fejlesztési, kutatási helyszínéről – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában.

    A miniszterelnök a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatása kapcsán arról beszélt, hogy nemcsak mi látjuk magunk előtt ezt a jövőt, de a nagy nemzetközi cégek vezetői, a befektetők, a kutatók, az innovációval foglalkozó szakemberek is, akik már most dolgoznak a tesztpályán, és a jövőben is jelen lesznek itt. “Nemzetközi mércével is komoly ipari központ épült fel” – fogalmazott.

Zalaegerszeg, 2019. május 20.
Orbán Viktor miniszterelnök (k), Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j) és Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője átadja a ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya első ütemét 2019. május 20-án.
MTI/Szigetváry Zsolt

A nyugat-európai országok szerencsések, mert gazdagok és nagy iparvállalataik vannak, a gazdasági fejlődés pedig általában a nagy ipari cégek döntései szerint halad előre. “Mi a rossz oldalán voltunk a vasfüggönynek”, ezért mi mindig szegényebbek voltunk, a cégeink is sokkal kisebbek, ezért, ha csak a cégeink fejlesztésére várunk, sokkal lassabb lenne a fejlődés, akkor ez a tesztpálya sem épült volna meg – emelte ki a kormányfő.
“Ilyenkor jön az állam, amelyik azt mondja (…), hogy nyúljunk bele a gazdaságba a fejlesztés oldaláról, és hozzunk létre valamit, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá, aminek van üzleti jövője”, de kormánydöntés nélkül nem jönne létre. Ezért szánt a kormány 45 milliárd forintot erre a beruházásra – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az építkezés és a kutatási tevékenység egyszerre zajlik, és az első ütem gyakorlatilag önálló beruházásnak tekinthető. Hozzáfűzte, hogy a még formálódó elképzelések szerint egy harmadik fázisa is megvalósul majd ennek a nagyberuházásnak.

hirdetés

Zalaegerszeg, 2019. május 20.
A ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya fogadóépülete az első ütem átadásának napján, 2019. május 20-án.
MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszterelnök Zalaegerszeg közössége és a városvezetés pozitív, szorgalmas hozzáállását dicsérte, amivel megragadták a lehetőségét a gazdasági fejlesztéseknek. A zalai megyeszékhelyen néhány év alatt négyezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta 2,5 százalékos, és a város nagyon komoly fejlesztéseket tudott elindítani a Modern Városok Program keretében is – sorolta.
Úgy vélekedett, hogy a város szerves fejlődésen megy keresztül, komoly regionális központ lesz Horvátország, Szlovénia és Ausztria közelségében.
A kormányfő a hétvégén esedékes európai parlamenti választásokkal kapcsolatban azt mondta: azért kampányol, hogy meggyőzze az embereket arról, “ne tekintsenek erre a választásra úgy, mint egy távoli, messze Európában történő dologra”, mert ez az ő választásuk, ez Magyarországról szól, a magyar emberek üzenetét kell most elküldeni Brüsszelbe. “Nem vagyok annyira optimista, mint a mérések”, mert szép időben az embereket nehezebb bevonni a politikába, de szeretné meggyőzni őket arról, hogy ez egy nagyon fontos választás lesz – fogalmazott.
“Nem mindegy, hogy Európa élén bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetők állnak majd”, nem mindegy, hogy a magyar kormánynak milyen a súlya Brüsszelben, mert a választás a kormányokat is megerősíti, vagy gyengíti. A magyar kormánynak sem mindegy, milyen választási eredmény lesz – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Az Európai Tanácsban, ahol a miniszterelnökök vannak, “ott lesz súlya és lesz következménye annak, hogy hogyan döntenek egy-egy országban a választópolgárok”, mert ennek a választásnak az eredményeképpen egy-egy miniszterelnök, egy-egy ország meggyengülhet, vagy megerősödhet. “Nekünk az az érdekünk, hogy mi erősek legyünk Brüsszelben, ehhez pedig kellenek az emberek, kell az ő támogatásuk, a szavazatuk” – zárta a tévéinterjút Orbán Viktor.

energiaoldal.hu – MTI



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?