„pekingi köhögés” – Ismét szürke szmogfelhőben a kínai főváros (videó)

Repülőjáratokat töröltek Pekingben szerdán az újabb „szmoghullám” miatt – derült ki a kínai média jelentéseiből. Az időjárás-előrejelző intézet a négyfokozatú skálán a ködre és szmogra vonatkozó harmadik készültségi szintre utaló, sárga figyelmeztető jelzést léptette életbe.

A pekingi nemzetközi repülőtéren legalább húsz járatot töröltek, a látótávolság a város egyes részein 500 méter alá csökkent, az emberek ismét szájmaszkot vettek fel.

A PM2,5 mutató, amely a 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű finomszemcsék egy köbméterben megtalálható mennyiségére utal, elérte, illetve meghaladta a 200-300 mikrogrammot, de volt, ahol megközelítette a 400-at. Mindez súlyos szennyezettségre utal – állapították meg a szakemberek. Az egészségügyi határérték 25 és 40 mikrogramm között van.

hirdetés

A kínai média és az internetezők továbbra is napirenden tartják a levegő szennyezettségének kérdését, egészségügyi panaszok tömegéről számolnak be, a leggyakrabban köhögésről, nehéz légzésről, bevörösödő szemekről és asztmás rohamokról.

A Pekingbe érkezett külföldiek körében már az 1990-es években meghonosodott és elterjedt a „pekingi köhögés” kifejezés, amely a mikroblogokon most ismét gyakorivá vált.

Januárban csaknem egy héten át fojtó szmog terítette be a húszmilliós kínai fővárost, és a vezetés a vészhelyzet miatt kénytelen volt rendkívüli intézkedéseket hozni. A PM2,5 mutató napokon át 500 körül volt, de sok helyen előfordult 700-900 közötti, sőt afeletti érték is.

A főváros népi gyűlése ezekben a napokban ülésezik, és az egyik központi témája a levegő szennyezettsége. Az eddigi jelentésekből az derül ki, hogy Peking, ahol több mint ötmillió autó van forgalomban, 180 ezer régi gépjárműtől szándékozik még az idén megszabadulni, és más korlátozó rendelkezésekkel igyekszik az egyre tarthatatlanabb helyzeten változtatni.

MTI